Pekingi menü vasárnapra: Pars és a kardcsapat éremesélye

Vágólapra másolva!
Vasárnap 34 számban avatnak bajnokot a pekingi játékokon, leginkább az atlétákra és a vívókra lesz érdemes figyelni. Magyarok érdekeltek lesznek még birkózásban, sportlövészetben és vitorlázásban is.
Vágólapra másolva!

Pars Krisztián az aranyéremre is esélyesként várja a kalapácsvetés vasárnapi döntőjét a pekingi nyári olimpián. A magyar atléta a világ idei második legjobb dobásával büszkélkedhet, a selejtezőben ő érte el a legjobb eredményt.

Több magyar futó is rajthoz áll: maratonfutásban csak döntőt rendeznek, Magyarországot Rakonczai Bea és Teveli Petra képviseli a nők mezőnyében. A 100 m gát selejtezőjében Vári Edit szerepel.

Parson kívül egyébként a Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Szilágyi Áron összeállítású világbajnok kardcsapat is éremben reménykedhet, így próbálván feledtetni a várakozáson aluli szereplést egyéniben.

Birkózásban az egyetlen női magyar résztvevő, a vb- és Eb-ezüstérmes Sastin Mariann (63 kg) lép szőnyegre. Az már szombaton kiderül, hogy nagyon nehéz ágról kellene beverekednie magát a döntőbe.

A sportlövők kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában (50 m) Sidi Péter próbál meg minél jobb eredményt elérni. Sidi hétfőn légpuskában a 6. helyen végzett.

A szörfösöknél Gádorfalvi Áron és Detre Diána, a vitorlások laser osztályában Berecz Zsombor száll vízre.

óra (magyar idő)eseménytévé
1:30 atlétika, nők, maratonfutás, döntő
3 kézilabda, nők, 5. forduló, B csoport, Svédország-Brazília
3 kosárlabda, nők, B csoport, Mali-Spanyolország
3 sportlövészet, férfiak, 3x40 lövéses puska (50 m), selejtezők
3:30 birkózás, nők 63 kg és 72 kg, selejtezők
3:30 vívás, férfiak, kardcsapat, negyeddöntő, Magyarország-Egyesült Államok
4 úszás, nők, 50 m gyors, döntő m1, m2 (élő)
4:06 úszás, férfiak, 1500 m gyors, döntő m1, m2 (élő)
4:37 úszás, nők, 4x100 m vegyesváltó, döntő m1, m2 (élő)
4:45 kézilabda, nők, 5. forduló, A csoport, Angola-Kazahsztán
4:55 úszás, férfiak, 4x100 m vegyesváltó, döntő m1, m2 (élő)
5:15 kosárlabda, nők, A csoport, Ausztrália-Oroszország
5:40 vívás, kardcsapat, elődöntők m1, m2 (élő)
7 vitorlázás, női szörf
7 vitorlázás, férfi szörf
7 vitorlázás, laser
7 vízilabda, nők, a 7. helyért: Oroszország-Görögország m1 (élő)
8 kézilabda, nők, 5. forduló, A csoport, Norvégia-Románia m1, m2 (élő)
8:20 vízilabda, nők, az elődöntőbe jutásért: Olaszország-Hollandia m1, m2 (élő)
8:30 kosárlabda, nők, A csoport, Dél-Korea - Lettország
9:40 vízilabda, nők, az elődöntőbe jutásért: Kína-Ausztrália m1, m2 (élő)
9:45 kézilabda, nők, 5. forduló, Acsoport, Franciaország-Kína m1, m2 (élő)
10 tenisz, férfi egyes, döntő m2 (élő)
10 tenisz, női páros, döntő m2 (élő)
10:45 kosárlabda, nők, A csoport, Brazília-Fehéroroszország
13 kézilabda, nők, 5. forduló, B csoport, Oroszország-Németország m1 (élő)
13:10 atlétika, férfiak, kalapácsvetés, döntő m1, m2 (élő)
14 kosárlabda, nők, B csoport, Kína-Csehország
14:45 kézilabda, nők, 5. forduló, B csoport, Magyarország-Dél-Korea m1, m2 (élő)
16:15 kosárlabda, nők, B csoport, Új-Zéland-Egyesült Államok