Hordágyon vitték ki a ringből a szamoai bokszolót

Vágólapra másolva!
Hordágyon vitték ki a ringből Farani Tavuit, az egyetlen olimpiára kijutott szamoai ökölvívót, akit első mérkőzésén, a harmadik menetben ütött ki a horvát Marijo Sivolija-Jelica.
Vágólapra másolva!

A 81 kilogrammos súlycsoport Munkás Arénában megrendezett összecsapásán Tavui a második és a harmadik menetben kapta a legnagyobb ütéseket ellenfelétől, többször is a padlóra került, és bár meg tudta mozdítani a fejét, az orvos jobbnak látta hordágyon levitetni a ringből.

Forrás: Getty Images

"Soha nem szerettem az ilyesmit, hiszen velem is bármikor megtörténhet" - mondta a győztes Sivolija-Jelica. Charles Butler, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) orvosi bizottságának elnöke 80 százalék esélyt ad arra, hogy a 23 éves Farani Tavui nem szenvedett maradandó agysérülést, de a biztonság kedvéért kórházba küldték, hogy CT-vizsgálatot végezzenek el nála.