Az igazi élet szele

 

Most kapaszkodjon meg mindenki: nyolc nap után láttuk az eget! Igaz foszlányokban, de esküszöm kék volt. El ne feledjem, a napot is, mert eddig csak éreztük, hogy teszi a dolgát, de rejtve maradt előttünk, mint Gyurta Dani remek formája, amit minden illetékes tudott, csak nem akartak háborgatni vele, hadd legyen meglepetés.

Ebbe a kategóriába tartozik a taxi is itt Pekingben. A kollégák legendákat mesélnek, volt kit indokolatlanul hosszan körbevezettek, volt kitől szemtelenül sok pénzt kértek el, de olyan is akadt, akit el sem akartak vinni a megadott címre, mert messze volt. Egyébként a kínaiak gyorsan emléket állítottak az első érmüket adó sportágnak.

A város legszebb parkjában, ahol amúgy friss levegőt is lehet vételezni, ingyen, mert ide is érvényes az akkreditáció, egy kis virágszobor emberke emeli a magasba a kilókat.

***

Végre bennünket is megcsapott az igazi élet szele. Napok óta álmodoztunk arról, hogy egyszer kilépünk ebből a mesterséges luxusból és jól belevegyülünk a fokhagymaszaggal fűszerezett orrhangú ricsajba, találkozunk utcán pongyolában rohangáló nőkkel, atlétában és házi papucsban majongozó férfiakkal, jó nagyot szippanthatunk a vegyesbolt elé kiterített ágynemű friss illatából és végre megállhatunk a Mennyei béke kapujában. Minderre volt összesen másfél óránk, de összejött. Azaz majdnem.

Mert a mennyei béke ma előttünk zárva maradt. Azért nem idegeskedtünk. Azaz mégsem. A sors iróniája, hogy az ember végre meglátja azt, amire évek óta edzette a szemét, előbb felkiált, hogy ez fantasztikus, majd sóvárogva körülnéz és kiböki: vajon, hol lehet egy mosdó. Négyszáz méterre. Ehhez csúcsot kell futnia. De már szalad is, mert tudja, azt a békét, amit a mosdó nyújthat, most a Tiltott város sem tudná megadni neki.