Jakab János kiesett az asztalitenisz-tornán

Vágólapra másolva!
Jakab János öt szettben kikapott a német Christian Süsstől, s így a legjobb 48 között búcsúzott egyesben a pekingi ötkarikás játékok férfi asztalitenisz tornáján.
Vágólapra másolva!

Az élete első olimpiáján szereplő magyar játékos bravúrral jutott el a második fordulóig, kedden ugyanis 0-3-ról fordítva verte 4-3-ra az esélyesebb francia Patrick Chilát.

férfi egyes, második forduló (a 32 közé jutásért):
Christian Süss (német) - Jakab János 4-1 (7, -4, 8, 8, 8)

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Kattintson a galériáért!

A Chila elleni meccshez hasonlóan ebben a párharcban sem a következő szezontól a francia Levallois Sporting Clubnál szereplő, BVSC-s Jakab számított esélyesnek. A külseje alapján a pingpong Boris Beckerjének nevezett, 23 esztendős rivális ugyanis egyrészt 40. helyével jóval előkelőbb pozíciót foglal el a világranglistán - a magyar jelenleg a 96. -, másrészt dicsőséglistája is jóval gazdagabb: párosban és csapatban Európa-bajnok, utóbbi számban vb-második és itt, Pekingben is ezüstéremig jutott társaival.

Az első szett a papírformának megfelelően pillanatok alatt Süssé lett, a folytatásban azonban úgy tűnt, használtak Harczi Zsolt szövetségi kapitány tanácsai, a 22 éves Jakab ugyanis magára talált, és - részben a rivális hibáit is kihasználva - magabiztosan menetelt a játszmalabdákig, amelyekből már az elsőt kihasználta, ezzel egyenlített. A harmadik felvonás aztán már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, bár mindig a német vezetett, aki nem igazán hagyta támadni a magyart, s második szettlabdáját értékesítve újból előnybe került. A folytatás is hasonló forgatókönyv szerint zajlott: Jakab csak futott az eredmény után, Süss pedig biztos kézzel gyűjtögette a pontokat, és szerezte meg az újabb játszmát, 3-1-es vezetéshez jutva.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Kattintson a galériáért!

A következő - és mint később kiderült, utolsó - szettben is az ellenfél akarata érvényesült, 2-4-nél hiába kért időt Harczi, tanítványa erejéből a folytatásban is csak a szépítésre futotta, Süss pedig 10-5-nél meccslabdákhoz jutott. Az első hármat még elpuskázta, a negyedik azonban bejött, így ő jutott - teljesen megérdemelten - a következő körbe.

"Sajnos, nem éreztem úgy, hogy lenne esélyem nyerni. Ezért csalódott vagyok, mert úgy keltem fel, hogy egy bravúros teljesítménnyel én nyerek" - mondta Jakab. "Süss abban vert meg, amiben lehetett volna esélyem, a gyors, aggresszív játékban. Összességében elégedett vagyok, sok értékes tapasztalatot szereztem az olimpián."

női egyes, második forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina - Dana Hadacova (cseh) 4-3 (3, -8, 6, -12, -4, 10, 10)
Tóth Krisztina - Ruta Paskauskiene (litván) 4-3 (-8, 5, 8, 6, -4, -6, 3)

női egyes, harmadik forduló:
10 Tóth - Wang Chen (amerikai, 14.)
14 Póta - Vang Nan (Wang Nan, kínai)