Lemaradt a bronzéremről a női tőrcsapat

Vágólapra másolva!
Elvesztette az Olaszországgal vívott bronzmeccset a magyar női tőrcsapat. A találkozón Mohamed Aida, Varga Gabriella és Újlaky Virginie mindössze két asszót tudott megnyerni a kilencből.
Vágólapra másolva!

Újlaky kezdett, de ő sem bizonyult megváltónak: Salvatori simán, 3-0-ra vitte a maga kilencedét. Az első találatot Varga Gabriella vitte be Vezzali ellen, összességében azonban ugyanúgy három tussal kapott ki, mint Újlaky 8-2-re módosult az állás. Következett az elődöntőt kis híján megmentő Mohamed Aida, sokáig egy tus hátrányban volt Granbassival szemben, az utolsó percben két találattal fordított, de az olasz egyenlített, nem csökkent a különbség (10-4).

Több mint két perc letelt a negyedik asszóból, mikor megszületett az első találat, ezt sajnos Salvatori vitte be Vargának, fociban tipikus eredmény született, 1-0-ra nyert az olasz. Granbassi szintén focis taktikával élt, hagyta Újlakyt támadni, majd remek kontrákkal szerzett tusokat. Az asszó felénél Újlaky megszúrta az olaszt, majd 0-2-ről 5-2-re fordított, s ezzel először nyertek menetet a bronzmeccsen a magyarok. Vezzali szintén 2-0-ra elhúzott Mohamed Aidától, akinek csak tartania sikerült ezt a hátrányt, s végül 4-2-re kapott ki, az állás így 17-11 volt az utolsó triász előtt.

Varga aztán nyílttá tette az összecsapást: 4-1-re verte Granbassit, csak három tust kellett ledolgoznia Mohamed Aidának és Újlakynak. Előbbi nem tudta tartani a különbséget, 3-2-re kikapott Salvatoritól, az utolsó asszó előtt 17-21-re állt Magyarország. Az első pont Újlakyé lett, Vezzali kettővel felelt rá, majd közelharcot kezdeményezett, amivel újabb tust vitt be. Maradt a forgatóköny: az olasz piros lapot kapott, aztán közelről szúrta meg Újlakyt (4-2 az olasznak). A magyar lány rohamléptekkel zárkózott, 5-4-re fordított, s előhozta Vezzali legjobb énjét: szép tussal egyenlített, majd visszavette a vezetést. Vezzali végül 11-6-ra nyert, Olaszország pedig 32-23-ra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a képgalériáért!

"Amikor 18-16-ra vezetett az ellenfél, úgy éreztem, van még esély, de Aida két tusánál is érdekesen ítélt a zsűri" - értékelte a bronzmérkőzést Bernát Zoltán szövetségi kapitány. "A csapatban előzőleg némi feszültséget keltett, hogy Ujlaky nem fogadta el, hogy egyéniben nem indulhat. Ami az általános feltételeket illeti, óriási hendikeppel indulunk a mezőnyhöz képest, megszűntek a sportiskolák, akadozik az utánpótlás, az állam mindenhová csak csöpögteti a pénzt, ezért nem jönnek az eredmények. El kell dönteni, hogy mire van szükség, tömegsportra vagy élsportra, és ha utóbbira, akkor arra áldozni kell."

"Nem vagyok elégedett, csak két asszót nyertünk, bár ezt nem is igazán számoljuk. Végig éreztük, hogy van keresnivalónk. Ugyanúgy küzdöttünk és dolgoztunk, mint a felkészülés során" - mondta Varga.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a képgalériáért!

Női tőrcsapat, bronzmérkőzés:
Magyarország - Olaszország 32-23
Ilaria Salvatori-Ujlaky Virginie 3-0
Valentina Vezzali-Varga Gabriella 5-2
Margherita Granbassi-Mohamed Aida 2-2
Salvatori-Varga 1-0
Granbassi-Ujlaky 2-5
Vezzali-Mohamed 4-2
Granbassi-Varga 1-4
Salvatori-Mohamed 3-2
Vezzali-Ujlaky 11-6

Az oroszok a fináléban a magyarokat búcsúztató amerikaiakat győzték le könnyedén.

A döntőben:
Oroszország - Egyesült Államok 29-11

Végeredmény:
1. Oroszország (Viktorija Nyikisina, Szvetlana Bojko, Jevgenyija Lamonova, Ajda Sanajeva)
2. Egyesült Államok (Emily Cross, Hanna Thompson, Erinn Smart)
3. Olaszország (Margherita Granbassi, Valentina Vezzali, Giovanna Trillini, Ilaria Salvatori)
4. MAGYARORSZÁG (MOHAMED AIDA, KNAPEK EDINA, VARGA GABRIELLA, UJLAKY VIRGINIE)