Tizenötszörösére emelték a kolumbiai érmesek díjazását

Vágólapra másolva!
Latin-Amerikában országonként eltérően honorálják a pekingi olimpián érmet nyerő sportolókat: Kolumbiában Athénhoz képest 15-szörösére emelték a dobogós helyezettek prémiumát, Brazíliában és Argentínában a szokásoknak megfelelően csak az aranyéremért és a vele járó dicsőségért hajtanak a sportolók.
Vágólapra másolva!

A latin-amerikai országok közül a legtöbbet a dominikai kormány fizeti az érmeseknek, egy arany 206 ezer dollárt, vagyis 31,3 millió forintot hoz a versenyző konyhájára.

Kolumbiában négy éve még csak 5620 dollárt ért az olimpiai bajnoki cím, de ezt sem kellet kifizetni, mert az ország sportolói egy női súlyemelő révén mindössze egy bronzot vittek haza. Azóta viszont nagyot fordult a világ arrafelé, mert Pekingre a négy évvel ezelőtti összeg 15-szörösére emelték fel az érmekért járó pénzjutalmat, így egy kolumbiai arany most 84 ezer dollárt, vagyis közel 12,8 millió forintot hoz a gazdájának.

Guatemalában 66 ezer dollárt - 10 millió forintot ér - egy ötkarikás elsőség, de érdekesség, hogy ott az ezüst- és a bronzéremért is ugyanennyit fizet a helyi olimpiai bizottság.

Peruban 50 ezer dollár, azaz 7,6 millió forint egy pekingi arany értéke, ráadásul a Limai Nemzeti Stadion falára is bevésik a győztesek nevét.