A kínai tornászok nem sérülhetnek meg az olimpia előtt

Vágólapra másolva!
A kínai tornász-válogatott edzőinek néhány napon belül írásban kell ígéretet tenniük arra, hogy versenyzőik nem sérülnek meg a jövő nyári, pekingi olimpia előtt.
Vágólapra másolva!

A kissé furcsának tűnő nyilatkozatokat azért követeli meg a nemzeti olimpiai bizottság, mert az idei évben az ország legjobb tornászai közül többen is edzésbalesetek miatt nem vehettek részt világversenyeken.

A kínaiak számára idén a legfájdalmasabb veszteséget a kétszeres olimpiai bajnok Li Hsziao-peng (2000, nyújtó- és csapatarany) kiesése jelentette, aki több mint nyolc hónappal ezelőtt sérült meg, és még mindig nem épült fel teljesen.

A szeptemberi, stuttgarti világbajnokságról ráadásul a női csapat vb-győztes erőssége, Li Ja is hasonló okokból maradt le. Az edzők mellett a tornászoknak is írásbeli fogadalmat kell tenniük: nekik vállalniuk kell, hogy semmilyen körülmények között nem használnak doppingszereket.

"Nem gondoljuk, hogy versenyzőink tiltott anyagokkal szeretnének előnyhöz jutni, ám ezek a szerződések garantálják majd, hogy körültekintőek lesznek és még véletlenül se kerülhet majd tiltólistás anyag a szervezetükbe" - nyilatkozta Csang Pej-ven.