Piljevát két évre eltiltották

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) két évre eltiltotta Olga Piljevát, aki a női sílövők 15 km-es számában második lett, de ezüstérmét utólag elvették, a NOB pedig kizárta, mivel pozitív lett a doppingtesztje a hétfői viadalt követően a torinói téli olimpián.
Vágólapra másolva!

"Meghallgattuk az atlétát és az orvosát is az ügyben" - nyilatkozta Anders Besseberg, az IBU elnöke.

"Soha életemben nem használtam tiltott szereket. Ez az egész egy óriási tévedés" - nyilatkozta Piljeva a fegyelmi ítélet kihirdetése előtt, ugyanakkor hozzátette, hogy privát orvosától egy sérülésére kapott egy általa ismeretlen készítményt.

"Ez nagy hiba volt. Soha egy szóval nem mondta, hogy bármilyen gyógyszert szedne" - mondta Alekszandr Tyihonov, az orosz szövetség elnöke.