Ismét bravúrra készülnek a görög labdarúgók

Vágólapra másolva!
A görög olimpiai labdarúgó-válogatott Athénban képes lehet olyan bravúrra, mint a felnőtt csapat, amely júliusban megnyerte a portugáliai Európa-bajnokságot. Ezt Miltiadisz Szapanisz, az ötkarikás gárda játékosa jelentette ki.
Vágólapra másolva!

"A görög futball megmutatta értékeit, lehetőségeit. A felkészülésünk jól sikerült, remek formában várjuk a tornát. Saját közönségünk előtt játszunk, velünk lesz az egész ország, így sok kiváló csapatot legyőzve feljuthatunk a csúcsra" - mondta az előző idényben a Panathinaikosszal görög bajnokságot és kupát nyerő 28 éves klasszis, aki arra is büszke, hogy nemrégiben vihette az olimpiai lángot.

Szapanisz az egyike azon játékosoknak, akik túlkorosként kaptak helyet a válogatottban. Az olimpiákon 23 év a korhatár, de hárman ennél idősebbek lehetnek. A házigazda már szerdán megkezdi olimpiai szereplését a Koreai Köztársaság elleni mérkőzéssel.