Wilton Sampaio ugyan két egyértelmű tizenegyest – az egyiket a videobíró segítségével – megítélt az angoloknak, így sem lesz nemzeti hős a szigetországban.
Az első félidő 17. percében az ellenfél tizenhatosánál buktatta Dayot Upamecano Bukayo Sakát, ám a síp néma maradt, az ellentámadásból pedig Franciaország megszerezte a vezetést.
Nem sokkal később megint Upamecano követett el látszólag szabálytalan közbelépést Harry Kane-nel szemben a tizenhatos vonala felett, ám Sampaio ezt sem fújta le, a videobíró pedig a visszanézés után nem is hívta ki őt a képernyőhöz.
A szakértőként dolgozó korábbi angol válogatott védő, Gary Neville "rémálomszerűnek" és "nevetségesnek" nevezte a játékvezető tevékenységét, Harry Maguire szerint pedig "elképesztő volt az a rengeteg rossz döntés, amiket meghozott".
A szurkolók az interneten álltak bosszút Sampaión. Az azóta már helyreigazított Wikipédia-oldalán előbb arra írták át a jellemzését, hogy
egy francia játékvezető, aki elveszítette a vakvezető kutyáját",
később ebből "egy franciadrukker brazil csaló, aki vizsgálat alá került, amiért Harry Kane felrúgásáért nem ítélt büntetőt" lett. Ám volt, aki azt is odaírta a honlapra, hogy
Kylian Mbappé öltáncot ajánlott fel neki a Franciaországnak kedvező ítéletekért".
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!