Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A gól nem egyszerűen a foci elsődleges produktuma vagy a pályán zajló, kilencven percen át tartó birkózás célja. Még csak nem is pusztán az ok, amiért a csapatok csodálatos, tehetséges támadókat vásárolnak, az edzők pedig bonyolult védekező stratégiákat fejlesztenek ki. A gól teszi azzá ezt a játékot, ami. Olyasvalami, amiért meg kell dolgozni, ami csak nagyon ritkán következik be, amire órákat várunk.
A gól lélektana
Az ipari forradalommal együtt járt a technika forradalma is: a rádió megjelenése hatalmas konkurenciaharcot indított el a rögbi, a kosárlabda és a futball között, ám a közvetíthetőség szempontjából nem volt kérdés, melyik sportág kerül ki győztesen a vetélkedésből. Vetélytársaitól eltérően a futballban csak egyféleképpen lehet pontot (gólt) szerezni, és minden találat értéke megegyező, míg a riválisoknál túl sok pontot lehet szerezni túl sokféleképpen. Emiatt a rádióhallgatók könnyen elveszítették az érdeklődésüket, viszont a focimeccseket nem ritkán egyetlen gól döntötte el, az izgatottság, a felfokozott várakozás pedig a készülékek és a tévék elé szögezte a szurkolókat, és ez a mai napig sem változott meg.Ez történt Izland ellen is: Bernd Storck szövetségi kapitány fokozatosan vállalt több és több kockázatot a cél érdekében, cseréivel egyre nagyobb nyomás alá helyezte az ellenfelet, és a csapat végül megszerezte az egyenlítést jelentő gólt.
Minden játékoshoz hozzárendelhető egy bizonyos elvárható teljesítmény, és nagy biztonsággal kijelenthető, hogy azok a játékosok kerülnek a kezdőcsapatba, akiktől az adott kihívás tükrében a legjobb teljesítmény várható. A mérkőzés folyamán azonban ez a körülmények és a fáradtság hatására csökken, és idővel eljön az a pillanat, amikor egy cserejátékos elvárható teljesítménye már felülmúlja fáradt vagy formán kívül játszó csapattársa produkcióját, illetve új típusú taktikai feladatot szeretne megoldani az edző.
Ekkor kell cserélni.
Bret Myers a Villanova University menedzsment tanszékének professzora statisztikai szoftver segítségével vizsgálta a cserék meccsekre gyakorolt hatását. A vb-meccsek és a topligák több száz meccsének elemzése után azt találta, hogy ha egy csapat vesztésre áll, edzője akkor éri el a maximális hatást, ha első cseréjét még az 58., a másodikat a 73., a harmadikat pedig a 79. perc előtt végrehajtja – derül ki a Fociológia című könyvből, mely a számadatok és statisztikák újszerű elemzéséről, a közhelyes dogmák megcáfolásáról szól.
A ˂58˂73˂79 szabály az összes ligában jobb eséllyel kecsegtet a hátrány lefaragására, mint bármely más mintázat. A legnagyobb különbség a Serie A-ban figyelhető meg, ahol 52 százalékban eredményesnek bizonyult a szabály, míg ha nem tartották be, akkor csupán a meccsek 18 százalékában sikerült pozitív irányban változtatni az eredményen.
A magyar válogatott az osztrákok ellen látott 4-2-3-1-es szerkezetben lépett pályára, a változások (Szalai helyett Priskin, Németh helyett Stieber), csak posztonkénti személycserék voltak, az egyes játékosok feladata nem változott a rendszeren belül, továbbra is játszott a csapat.
1) Az első változtatásra a szünetben került sor, de ekkor még nem hozott be új játékost a szövetségi kapitány, viszont megcserélte Dzsudzsák Balázst és Stieber Zoltánt. Az eredmény elsősorban Dzsudzsák esetén volt látványos: a magyar csapat kapitánya már nem a pálya közepe felé indult a kapott labdákkal, hanem az alapvonalat támadta, így sokkal közelebb tudtuk tartani a labdát az ellenfél kapujához, és jöttek a szögletek is, állandósítani tudtuk a nyomást, az ellenfél terhelése mentálisan is megnőtt, mert a kapujukhoz szorulva már bármilyen hiba végzetes lehet.
2) Böde poszton váltotta a távozó Priskint, de Nikolics már egy szélső, Stieber helyére érkezett, a magyar csapat szerkezete így 4-4-2-re módosult – volna, de Kleinheisler kreativitását és átlövéseit nem akarta elveszíteni középről Storck, így teljesen aszimmetrikus lett a felállásunk.
A futballban is érvényesül a hatás-ellenhatás elve: ha a pálya egy pontján előnyt szerzünk, az hátrányként jelentkezik máshol, emiatt fordulhatott elő többször is, hogy az erős bal oldali jelenlétünket nem tudtuk érvényesíteni a beadások után.
70. perc
3) Ahhoz, hogy közvetlen ziccert tudjunk kialakítani, Bernd Storck túltöltötte a pálya bal-középső részét. Így létrejött a kritikus fölény, de a beadásokra az egy szem Lang maradt a hosszú oldalon, így az is belefért, például, hogy Halldórsson csúnyán aláfusson egy labdának, Kleinheisler központi játéka miatt nem maradt senki, aki ezen a területen érkezzen, és bepofozza a könnyű gólt. Ez persze nem Kleinheisler vagy Lang hibája, egyszerűen így jelentkezik egy adott rendszer előnye (tiszta gólhelyzet kidolgozása) és hátránya (az aszimmetria miatt nincs, aki befejezze).
Ezt a lyukat töltötte be a meccs végére Bernd Storck egy harmadik támadó pályára lépésével: Szalai érkezett a 84. percben egy középhátvéd, Juhász Roland helyett. Ez már olyan, irracionális mértékű kockázat, amit csak az idő rövidsége és az eredménykényszer magyarázhat, ezért nem léphette meg a szövetségi kapitány korábban.
Még Szalai becserélése előtt is előfordultak olyan jelenetek,
amelyekben centiken múlt a sorsunk.
A 72. percben, például, Kádár higgadtan akart megoldani egy veszélyes helyzetet, de végül csak egy kétségbeesett becsúszással tudta megmenteni a szituációt. A vele szemben érkező ellenfélnek annyi dolga lett volna, hogy belerúgjon a labdába, amellyel a magyar védőkkel ellentétes irányban futó, a saját térfeléről induló izlandi támadó begyalogoljon a kapuba.
A meccs végén már nem volt értelme felállásról, csak szerepekről beszélni: három emberünk biztosított hátul, miközben hét emberrel támadtuk a kaput.
A védekezés egyik alapelve szerint az izlandiak megtartják középen a szabad védőt (4:3 ellen védekeznek), így viszont a szélen már nem marad senki biztosítani: 3 a 3 ellen kiháromszögezzük a védelmet, az üres területre betörő Nikolics passza után pedig már nem tudnak felszabadítani a védők: az érkező Böde elől menteni igyekvő Savarsson öngólt rúg. A hazárdjáték kifizetődött, lényegében a két cserejátékos hozta össze a gólt, hiszen Böde biztosan nem hibázott volna két méterről.
Ausztria ellen hasonló volt a helyzet: második gólunkat szintén két cserejátékos, Priskin és Stieber szerezte, a selejtezők során Feröer ellen a csereként beálló Böde mentette meg a csapatot, de Bernd Storck nemcsak meccs közben variálja remekül a játékosait: az első pótselejtező után Priskin került be váratlanul a kezdőbe, és lőtt csodás gólt Norvégia ellen.
A mérkőzésről további érdekes statisztikákat itt nézegethet, korábbi Eb-elemzéseinket itt találja.
