Jobbhátvéd kerestetik Izland ellen

EB Foci Magyar válogatott Magyar - Osztrák Fiola Attila UEFA Euro 2016
Európa Bajnokság 2016. Magyarország - Ausztria UEFA Euro 2016
Vágólapra másolva!
Fiola Attila nem edzett a többiekkel csütörtökön, úgyhogy a magyar újságírók már azt találgatták, ki helyettesítheti a csapat egyik legmegbízhatóbb tagját az Izland elleni szombati Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
Vágólapra másolva!

Bravúros három pontot szerzett a magyar válogatott az Ausztria elleni első Eb-meccsen, könnyen lehet viszont, hogy elvesztette Fiola Attilát. Már emberhátrányban játszott a magyar csapat, amikor egy kontránál a jobbhátvéd is becsatlakozott, viszont kicsit hosszan vette át a labdát, és amikor próbált korrigálni, ütközött az egyik osztrákkal, és csúnyán aláfordult a bokája.

Stieber góljánál mi is tíz emberrel voltunk, mert Fiolát még az oldalvonalnál ápolták, aztán az utolsó percekre még visszaállt, de az öltözőből már úgy jött ki, hogy egy gipszszerű rögzítő volt a bal lábán. A csütörtöki edzésen nem is tartott a társakkal a védő, így egyelőre kérdéses, ki játszik a védelem jobb oldalán.

Fiola az osztrákok ellen megsérült Fotó: Polyák Attila - Origo

Bernd Storck szövetségi kapitány Juhász Rolanddal diskurált az edzés sajtó számára is nyilvános első negyedórájában, úgyhogy előfordulhat, hogy a Videoton védője bekerül Guzmics Richárd mellé, és Lang Ádám kerül ki jobb oldalra. De szóba jöhet Bese Barnabás bevetése is, aki eddig egyszer szerepelt a válogatottban, a keretben viszont ő az egyetlen, aki minden bajnokit végigjátszott.

És van egy harmadik verzió is, akár Lovrencsics Gergő is játszhat Fiola helyén, gyorsasága miatt nem lógna ki, de pár napja még ő is sérüléssel bajlódott, fájt a térde, viszont csütörtökön már teljes értékű edzést végzett.