A foci legizgalmasabb korszakát hozta el az Eb

1952 a világ első éles stoplikkal ellátott cipője  a foci eszközeiben is a profizmus útjára lépett
1952: a világ első éles stoplikkal ellátott cipője – a foci eszközeiben is a profizmus útjára lépett
Vágólapra másolva!
A történelem első Európa-bajnokságát 1960-ban rendezték. Az azt követő évtized aztán a futball legizgalmasabb időszakává vált, ekkor alakult ki a sportág ma is ismert arca. Mindehhez azonban kellettek a rebellis franciák, egy esős angol este, amelyen vereséget szenvedett a Budapesti Honvéd, és a kényszeresen a legjobbat hajszoló szurkolók is. 
Vágólapra másolva!

Az 1950-es évek elején Európa társadalmilag, gazdaságilag és politikailag is jelentős változáson ment keresztül. A folyamatok középpontjában a katalizátorként működő Franciaország állt.

A luxemburgi születésű francia politikus, Robert Schuman javaslatára Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux-államok együttműködése gazdasági síkon célozta az egységesedést az Európai Szén- és Acélközösség megalapításával (1951), de a futballban is a franciák jártak élen.

Az európai futball hatalmának megszilárdítása

Az 1952-es helsinki FIFA-konferencia után nyilvánvalóvá vált, hogy

Európa dominanciája a nemzetközi futball korabeli vezető szervezetében meggyengült,

a futball bölcsője elvesztette vezető szerepét és a sportág fejlődésére gyakorolt befolyását. Ez vezetett oda, hogy Kelet és Nyugat képviselői 1954. június 15-én találkoztak Bernben, és még aznap megszületett az európai futball vezető szervezete, az UEFA (eredeti nevén Union des Associations Européennes de Football).

Az UEFA megalapítása után a francia Henri Delaunay azonnal előállt régóta dédelgetett tervével: a világbajnokságok mintájára rendezzenek tornát az európai válogatottak számára is.

Az Eb-győztes csapat jutalma a mai napig az Henri Delaunay-trófea – Franciaországban a spanyoloknak kell megvédeni a címüket Forrás: AFP


Ám mielőtt Eb-ről beszélhettünk volna, az európai klubfutballnak át kellett esnie egy nélkülözhetetlen állomáson: a Bajnokcsapatok Európa-kupája elindulásán.

Henri Delaunay

Az egykori labdarúgó és játékvezető az 1920-as évekre ismert sportvezető lett. Fontos szerepe volt a francia szövetség megalakulásban, és vezető tisztséget töltött be a FIFA vezetésében. Teljes mellszélességgel támogatta Jules Rimet vb-ötletét, és áttételesen neki köszönhető a Bajnokcsapatok Európa-kupája is. Az UEFA 1954-es megalakulása után nagy hatású tanulmányt publikált „Lehetséges-e az összeurópai klubfutball megszervezése?” (Is it possible to build a footballing Europe?) címmel, ami gyorsan elvezetett a BEK első kiírásához.

Hasonlóan, Henri Delaunay álmodta meg az Európa-bajnokságot is még 1927-ben, de csak 1960-ra lett belőle valóság.

A BEK létrejöttében fontos szerepe volt annak, hogy 1954-ben a Wolverhampton Wanderers 3-2-re legyőzte a Budapesti Honvédot, és

kinevezte magát Európa, sőt a világ legjobb csapatává.

Az eredményben bizonyára volt némi szerepe annak, hogy a Wolverhampton menedzsere, Stan Cullis az amúgy is esős időben addig locsoltatta a pályát, míg az sártengerré változott, de tény, hogy a Szpartak Moszkva elleni siker után pár nappal a Wolves újabb nagy skalpot szerzett a Puskás-féle Honvéd legyőzésével – ráadásul úgy, hogy a magyar csapat félidőben 2-0-ra vezetett.

„A Wolves legyőzte a magyar bajnok Honvédot, a világ legcsodálatosabb csapatát. Tette mindezt a legnagyszerűbb mérkőzésen, amelyet valaha láttam” – írta a Daily Mirror tudósítója Forrás: Daily Mirror

A franciáknak csípte a szemét az angolok öntömjénezése, terveikkel azonnal színre léptek, és gyorsan meg is állapodtak az európai klubokkal abban, hogy 1955-ben elindítják a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, amelynek keretében a meccseket villanyfény mellett, hétközi, esti időpontokban rendezik majd, hogy minél nagyobb tömegek láthassák.

A folyamat megállíthatatlan volt: a sport – és vele együtt milliónyi szurkoló – mindig a legeket kereste, a sorból pedig már csak a legerősebb, legjobb, legszebb európai válogatott hiányzott.

Mindent magával ragad a profizmus

Az 1950-es években a futball eszközeiben és külsőségeiben is elindult a profizmus útján, hogy az első, 1960-as Európa-bajnokság végleg elhozza az áttörést, és a kontinens egyértelműen legnépszerűbb sportjává váljon.

1952: a világ első éles stoplikkal ellátott cipője – a foci eszközeiben is a profizmus útjára lépett Forrás: AFP

Az 1960-as évek elhozták szinte mindazt, amit ma a modern futballhoz kötünk. Korábban csak fényes nappal játszották, és bár így sem nélkülözte a szenvedélyt, az elsöprő drámát és színpadi show-t, az egyenes kieséses rendszerben zajló nemzetközi kupák kiteljesedése, a villanyfény mellett játszott mérkőzések, az Európa-bajnokságok és a televíziózás hozta el katarzist.

A játék, amilyennek ma ismerjük

1961-ben feltalálták a videomagnót, sőt 1967-ben már volt hordozható változata is, ami óriási lökést adott a televíziózásnak, és magának a futballnak is: elindultak az első tv-műsorok, beszélgetések és gólösszefoglalók:

  • Németország: Sportschau (1961)
  • Anglia: BBC Match of the day (1964)
  • Olaszország: 90. Minuto (1970)

A lassított visszajátszások megteremtették az elemzések lehetőségét. A technikai forradalom eszközeivel az olaszok robbantottak először: 1967-ben elindult a Moviola című televíziós elemzőműsor Heron Vitellivel és Carlo Sassival. A labdarúgás szakmai elemzése ezzel a lépéssel indult el afelé, hogy a televíziózás integráns részévé és ezzel a futball egyik legerősebb marketingeszközévé váljon – derül ki a Global History of Football című kiadvány visszatekintőjéből.

Az első Eb-t a Szovjetunió nyerte 1960-ban Forrás: BBC

Money, money, money

A nemzetközi közvetítésekkel járó hatalmas piaci elérés három területen befolyásolta a futball fejlődését döntő módon:

  • A meccsek követhetővé váltak az edzők számára, ami sportszakmai fejlődést indukált.
  • A mérkőzések az egész világon elérhetővé és követhetővé váltak, a labdarúgás globális népszerűségre váltotta helyi ismertségét, és ezzel együtt a játék innovációi is gyorsan elterjedtek Ázsiától Amerikáig.
  • A játékosok és a csapatok kőkemény reklámhordozóvá váltak, megindult a kultuszteremtés és a futball brandesítése.

Ez a rendkívül inspiráló, kompetitív és innovatív környezet vezetett oda, hogy az 1970-es évekre a labdarúgás szakmai forradalma – a totális futball – végigsöpörjön a világon.

Visszatekintésünk következő, vasárnap megjelenő részében a hetvenes évek futballforradalmával, a történelmi mélypontokkal és magasságokkal foglalkozunk: a catenacciótól a totális futballon át az antifutball cinizmusáig.