Büszke arra, hogy megszoríthatta Gascoigne heréit

Vinnie Jones, Paul Gascoigne, foci
Vinnie Jones, Paul Gascoigne, foci
Vágólapra másolva!
Ha a játékostársak a legjobbjukat nyújtva fel tudnak nőni Gareth Bale szintjére, akkor a walesi csapat nem lesz esélytelen a labdarúgó Európa-bajnokságon, nyilatkozta Vinnie Jones, a Wimbledon csapatának kilencszeres válogatott játékosa. A színészként dolgozó egykori középpályás nagyon büszke arra, hogy megszoríthatta Paul Gascoigne heréit.
Vágólapra másolva!

Szinte napra pontosan húsz éve annak, hogy Paul Gascoigne pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját szerezte: a Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen egy esernyőcsel után bombázott a hálóba.

Nem valószínű, hogy erre emlékezve osztotta meg Gazzával kapcsolatos emlékét Vinnie Jones, a Wimbledon csapatának egykori kilencszeres válogatott fenegyereke, de kétségtelen, hogy ilyen őrült ötlet csak az ő fejében születhetett meg.

Az utóbbi években már színészként dolgozó Jones 1988-ban egy Wimbledon–Newcastle bajnokin futott össze Gascoigne-nal, és a meccs egy pillanatában egyszerűen rámarkolt a heréire.

A színész annyira büszke volt ezen tettére, hogy felkért egy londoni festőt, hogy az esetről készült fotó alapján készítsen egy hatalmas olajfestményt, amely jelenleg a Los Angeles-i otthonának falán lóg.

A nagy találkozás - még 1988-ból Forrás: Twitter

„Ez a fotó a futballtörténet egyik legismertebb pillanata. Nagyon jól játszottam azon a mérkőzésen, és akartam valamit, amit erre emlékeztet. De ahelyett, hogy a fotót akasztottam volna fel, inkább felkértem egy művészt, hogy fesse meg nekem. Elég izmos összeget fizettem neki” – mondta a Calibre Guarterly magazinnak adott interjújában.

Jones az Európa-bajnokságon nagyon szorít a walesi válogatottért .

„Az egyik legnagyobb szurkolóként őrült izgatott vagyok. Annak idején olyan fantasztikus játékosaink voltak, mint Dean Saunders, Mark Hughes, Ian Rush és Ryan Giggs, éppen ezért nagy csalódás, hogy egyetlen a nagy versenyre sem jutottunk ki" - mondta.

Gareth Bale, a walesi válogatott ásza Forrás: AFP

Minden csapatnak szüksége van egy vezérre a pályán, olyan, mint az én időmben a holland Johan Cruyff volt. Walesnek most van egy Gareth Bale-je. És ha mindenki a legjobb teljesítményét nyújtja, s fel tud nőni az ő szintjére, akkor van esély” – tette hozzá.