Svédország

Vágólapra másolva!
A svéd válogatott csillogása az utóbbi években igencsak megkopott, Zlatan Ibrahimovic ennek ellenére tornagyőzelemről álmodik. 
Vágólapra másolva!

A svéd válogatott már messze nem áll olyan nevekből, mint Tomas Brolin, Jonas Thern, Martin Dahlin vagy Henrik Larsson idejében, sőt tulajdonképpen a portugálokhoz hasonlóan egyszemélyes csapatnak tűnik.

Egy 4-4-2-ben játszó lehetséges kezdőcsapat ma így nézhetne ki: Isaksson (Kasimpasa) – Lustig (Celtic), Granqvist (Krasznodar), Antonsson (Köbenhavn), M. Olsson (Norwich City) – Larsson (Sunderland), Lewicki (Malmö), Kallström (Grasshoppers), Forsberg (Leipzig) – Ibrahimovic (PSG), Berg (Panathinaikosz).

A földön járnak

A szövetségi kapitány, Erik Hamrén aki a nemzetközi futball egyik nagy túlélője: Svédország a 2012-es Eb-n tökutolsó lett a csoportjában, de ő maradhatott a kispadon. A 2014-es brazíliai vb-re ki sem jutottak a svédek, de Hamrén meg sem rezdült a kispadon, és azt is túlélte, hogy az Eb-kvalifikáció végén négypontos előnyt herdált el az oroszokkal szemben – emiatt kényszerült ismét pótselejtezőre a csapata. Továbbra is élvezi a szövetség vezetőinek bizalmát, talán azért, mert nem kergetnek illúziókat: ez a csapat messze van az 1994-es vb-bronzérmes alakulattól.

Zlatan Ibrahimovic persze ettől függetlenül optimista.

"Fantasztikus érzés, hogy éppen Franciaországban képviselhetem a hazámat. Még jobb lenne, ha meg is nyernénk a tornát, még ha ez egy álomszerű forgatókönyv is. Én mindenesetre mindent meg fogok tenni érte, aztán hogy sikerül-e, azt már nem tudhatom. Az biztos, hogy nagyon motivált leszek, és élvezem majd a torna minden percét, nagy öröm, hogy Franciaországban játszhatunk" – mondta a PSg-ben játszó Ibra a Sports Illustratednek.

Ibrahimovic a svéd válogatott valaha volt legeredményesebb játékosa: 112 meccsén 62 gólt szerzett 2016 áprilisáig, és abban is elévülhetetlen érdemei vannak, hogy a válogatott – a pótselejtezőkön Dániát legyőzve – ott lesz a franciaországi Eb-n.

A keret

Kapusok: Andreas Isaksson (Kasimpasa), Patrik Carlgren (AIK), Robin Olsen (Köbenhavn).
Védők: Ludwig Augustinsson (Köbenhavn), Andreas Granqvist (Krasznodar), Pontus Jansson (Torino), Erik Johansson (Köbenhavn), Mikael Lustig (Celtic), Victor Nilsson Lindelöf (Benfica), Martin Olsson (Norwich).
Középpályások: Jimmy Durmaz (Olimpiakosz), Albin Ekdal (Hamburg), Emil Forsberg (RB Leipzig), Oscar Hiljemark (Palermo), Kim Källström (Grasshoppers), Sebastian Larsson (Sunderland), Oscar Lewicki (Malmö), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva).
Csatárok: Marcus Berg (Panathinaikosz), John Guidetti (Celta Vigo), Zlatan Ibrahimovic (PSG), Emir Kujovic (Norrköping), Erkan Zengin (Trabzonspor).