Balotelli elhalványította Rooneyt

Vágólapra másolva!
Roberto Mancini, a Manchester City edzője szerint Mario Balotelli sokkal jobban játszott az olasz-angol Eb-negyeddöntőben, mint Wayne Rooney.
Vágólapra másolva!

"Mario elhalványította Rooneyt" - mondta az olasz edző a Corriere dello Sportnak. "Sokan lebecsülik, amit az angolok ellen nyújtott, pedig volt öt vagy hat helyzete. Rooneyt csak akkor lehetett észrevenni, amikor a végén büntetőt rúgott. Super Mario egy remek csatár, akit folyamatosan támogatnunk kell."

Forrás: AFP/Patrick Hertzog
Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Mancini szerint az olasz válogatott végig jobban játszott az angolnál, és döntő volt, hogy Cesare Prandelli jobban cserélt, mint kollégája, Roy Hodgson. "Ültek Prandelli cseréi, Nocerino és Diamanti is lökést tudott adni a csapatnak."