Spanyol-német döntő lesz, Ibrahimovicék lebőgnek

Vágólapra másolva!
A legtöbb szakértő szerint a spanyol, német, holland hármasnak van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a foci-Eb-t, és ezzel így vannak olvasóink is, akiknek a többsége Xaviék címvédésére számít.
Vágólapra másolva!

Több hete szavazhatnak olvasóink arra a kérdésünkre, hogy "ki nyeri meg az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságot", és a nyitómeccs napjáig közel 79 ezren voksoltak.

Ha nem is elsöprő, de magabiztos győzelmet arattak a címvédő, ráadásul két éve vb-t is nyert spanyolok, akik a voksok 36 százalékát begyűjtve nyolc százalékot - hatezernégyszáz szavazatot - vertek a második legnépszerűbb német csapatra.

Az 1988-ban Eb-győztes, két éve pedig vb-ezüstérmes hollandok végeztek a képzeletbeli dobogó harmadik fokán jócskán lemaradva, 12 százaléknyi szavazat begyűjtésével.

Az angolokat sorra érik a csapások (sérülések, közeli családtag halálesete), mégis közel ötezren (6 százalék) úgy gondolják, hogy Roy Hodgson együttese megnyerheti az Eb-t.

Alig maradtak le mögöttük néhány száz szavazattal a 2006-hoz hasonlóan bundabotrányba keveredett Serie A-ban futballozó olaszok, akik hat éve a vb-győzelemmel bebizonyították, hogy a problémák - akkor is bundaügyekkel kellett foglalkozniuk a szereplésük megkezdése előtt - csak még egységesebbé teszik őket.

Forrás: AFP/Jorge Guerrero
Vajon Villa és Puyol nélkül is újra a spanyolok nyernek?

Ezer fölötti szavazatot gyűjtött még össze a Cristiano Ronaldo nevével fémjelzett Portugália (2050 voks), a 2000-ben győztes Franciaország (1500) és a házigazda Ukrajna (1100).

Olvasóink szerint Svédország a legesélytelenebb a végső győzelemre, a magyarok csoportjából továbbjutott Zlatan Ibrahimovicék nyakában csak 300 voksoló tudná elképzelni az aranyérmet.

Eredmény (péntek reggeli állás szerint):
1. Spanyolország- 28 475 szavazat (36,1 százalék)
2. Németország - 22 091 (28 százalék)
3. Hollandia - 9593 (12,2 százalék)
4. Anglia - 4792 szavazat (6,1 százalék)
5. Olaszország - 4524 (5,7 százalék)
6. Portugália - 2053 (2.6 százalék
7. Franciaország - 1574 (2 százalék)
8. Ukrajna - 1108 (1,4 százalék)
9. Írország - 919 (1,2 százalék)
10. Lengyelország - 838 (1,1 százalék)
11. Oroszország - 717 (0,9 százalék)
12. Horvátország - 668 (0,8 százalék)
13. Görögország - 470 (0,6 százalék)
14. Dánia - 406 (0,5 százalék)
15. Csehország - 397 (0,5 százalék)
16. Svédország - 300 (0,4 százalék)
Összes eddigi szavazat: 78 925