Néma zenészek kísérték az angol szurkolókat

Vágólapra másolva!
Egy magyarázat már lenne az angolok siralmas hétfői produkciójára, de kevéssé tűnik szakmainak. Az ukrán szervezők ugyanis nem engedték be a stadionba az angol válogatott mindenkori zenekarának hangszereit. Pedig állítólag háromszáz meccsből egyet sem hagytak ki, és most is minden le volt tárgyalva.
Vágólapra másolva!

Több mint tizenöt éve nem történt meg az, ami megesett hétfőn Donyeckben: az angol válogatott úgy játszott a franciák ellen, hogy a meccsen nem zenélt az England Supporters Band. Pedig az 1993-ban alapított shefieldi banda állítólag 1996 óta egyetlen válogatott összecsapásról sem hiányzott, tagjai összesen hatvanöt országba utaztak a csapattal vagy az után. A The Daily Telegraph becslése szerint olyan 300 egymást követő meccsen voltak jelen.

A meccsen Donyeckben is ott voltak - autóztak bő négyezer kilométert -, ám nem zenéltek. Az ukrán rendezők ugyanis elvették hangszereiket, és csak a meccs után adták vissza. Mindezt dacára annak, hogy a szponzoruk, a Pukka Pies, illetve az Angol Futballszövetség (FA) állítólag letárgyalt mindent előre. És most mindezek tiltakozni is fognak a szervezőknél, remélve, hogy a svédek és az ukránok elleni meccsen végre zenélhetnek.


John Hemmingway, a zenekar vezetője a BBC-nek elmondta: a világ számos stadionjában vannak szabályok, amelyek tiltják hangszerek bevitelét a lelátóra, nekik azonban mindig sikerült tisztázni a szerepüket. "Az FA itt is megkötötte az összes szükséges egyezséget, az utolsó pillanatban azon felrúgták ezeket" - fejtette ki. Amúgy a rendezők előtt beengedték a nézőtérre a hangszereket, a banda játszott is fél órát, utána jöttek ismét a szervezők mondván: tévedtek.