Koman szerint megismétlődhet a görög focicsoda

Vágólapra másolva!
A francia másodosztályú Monacóban szereplő, magyar válogatott Koman Vladimir a németeknek drukkol a foci-Eb-n, esélyesnek tartja a hollandokat és a spanyolokat is, de úgy véli, hogy akár megismétlődhet a 2004-es görög csoda is.
Vágólapra másolva!

Koman Vladimir hétfőn végigjátszotta a 0-0-ra végződött magyar-ír barátságos mérkőzést, amely után azt mondta: Giovanni Trapattoni együttese tipikus angol foci játszik, és nagyon erős fizikailag. "Éppen ezért nem is lehet megjósolni, hogy mire lesznek képesek az Európa-bajnokságon."

"Az Eb-n a németeknek drukkolok majd, mellettük a spanyolok és a hollandok lesznek nagyon jók szerintem. Aztán lehet, olyan meglepetés történik majd, mint 2004-ben, amikor a görögök nyertek" - tette hozzá a középpályás.

Fotó: Mudra László [origo]

A hétfői találkozóról azt mondta: az első félidőben volt két hibája, amely után megindult az ellenfél, de ezt követően egyre jobban fel tudta venni a ritmust. "Nagyon jól éreztem magam bent, sajnos a félidő végére újból rásérültem a bokámra, aztán azt hittem, a szünet után már nem tudok visszamenni, de szerencsére a fájdalom elmúlt, és ismét élveztem a játékot. Nagyon szép kombinációkkal tudtunk helyzetbe kerülni, sok helyzetet ki tudtunk alakítani. Ne legyünk elégedetlenek, az írek mennek az Európa-bajnokságra, mi pedig nem vallottunk szégyent, úgyhogy erre lehet építeni a jövőben" - nyilatkozta a 23 éves játékos.