Defoe visszaér az angolok első Eb-meccsére

Vágólapra másolva!
A hétvégén visszatér az Európa-bajnokságon szereplő angol labdarúgó-válogatotthoz Jermain Defoe, aki csütörtökön hazautazott, mert elhunyt az édesapja.
Vágólapra másolva!

Az angol szövetség (FA) egyik szóvivője azt mondta, a Tottenham Hotspur csatára szombaton megérkezik Krakkóba, és a hétfő este sorra kerülő franciák elleni csoportmérkőzésen már bevethető lesz.

Roy Hodgson szövetségi kapitány helyzete nem könnyű, ugyanis sérülés miatt Frank Lampardról, illetve Gareth Barryről és Gary Cahillről is le kellett mondania a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb előtt, csatárposzton pedig Wayne Rooney eltiltás miatt az első két csoportmérkőzésen nem léphet pályára.

Az angolok a franciák mellett a társrendező ukránokkal, valamint a svédekkel szerepelnek azonos csoportban.