Puyol: Lehetetlen, hogy ott legyek az Eb-n

Vágólapra másolva!
A térdműtét előtt álló Carles Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön a labdarúgó Európa-bajnokság rajtjáig, így aztán biztosra vehető, hogy kihagyja a lengyel-ukrán közös rendezésű tornát.
Vágólapra másolva!

A címvédő spanyol válogatott alapembere szombaton, az Espanyol elleni bajnokin sérült meg, és kedden jelentették be, hogy szombaton megoperálják, felépülése pedig legalább hat hetet vesz igénybe.

"Szerintem lehetetlen, hogy ott legyek a tornán. Egy ilyen műtét után még van felépülési időszak is. Úgy vélem, hogy aki jobb formában van, annak kell utaznia az Eb-re" - mondta szerdán az Barcelona csapatkapitánya.

A 34 éves Puyol eddig kilencvenkilencszer szerepelt a spanyol nemzeti csapatban. A címvédő június 10-én, az olaszok ellen kezdi meg az Európa-bajnoki küzdelmeket.

Vicente del Bosque szövetségi kapitány szerint óriási veszteség, hogy a hátvéd kidőlt a sorból, és vélhetően Gerard Pique-t, illetve Sergio Ramost szerepelteti majd a két belső védő posztján. Mellettük még az Athletic Bilbaót erősítő Javi Martinez jöhet szóba a védelem tengelyében.