Vágólapra másolva!
Nem mindennapi felhívást tett a Marca című spanyol sportnapilap: amennyiben a labdarúgó-válogatott Európa-bajnok lesz, fejük kopaszra borotválását kéri a szurkolóktól.
Vágólapra másolva!

Az újság célja, hogy a nemzeti összefogás még jobban segítse Luis Aragonés csapatát, mint az 1964-es hazai rendezésű kontinensviadalon, amikor is aranyérmes lett a spanyol alakulat.

A játékra 10 500 drukker nevezett, akiket a vasárnapi bécsi finálét követően "nyírnának" meg, persze ehhez addig a döntő mellett a csütörtöki, oroszok elleni elődöntőben is győzniük kell a spanyoloknak.