Foci-Eb Bécsben egy pesti örömlány szemével

Vágólapra másolva!
Mindjárt elsőre egy magyar lányt szólítok meg, ő azonban hallani sem akar az interjúról, azt tanácsolja, menjek egy kört a környező utcákban, több magyar lány is dolgozik errefelé. A Práter mellett vagyok, a bécsi prostitució legismertebb helyszínén. Egy román és egy bolgár lány után valóban találok egy újabb honfitársat, azt mondja, fél óráért 50 euró a tarifája, ha kifizetem, szívesen beszélget velem.
Vágólapra másolva!

Miután odaadom a pénzt, rögtön felszabadultabbá válik, bár igencsak meglepi a kérésem, örül neki, hogy egy kis pihenőhöz jut. "Téged az isten küldött, tudod, most éppen piros napok vannak, és ilyenkor nehezebben megy a bolt" - mondja, majd azt javasolja, üljünk le az egyik közeli padra, ha ketten vagyunk, senki sem fog minket zavarni. Alacsony, törékeny lány, szelíd vonásait erős smink leplezi. Huszonegy éves, de nem tűnik annyinak. "Az a jó" - nyugtázza elégedetten a meglepetésemet. "Persze van itt minden, de a kislányos alkatot elég sokan szeretik. De ez csak az egyik része, elsősorban nem az számít, ki hogy néz ki, hanem, hogy ki mit vállal, én pedig nem vagyok túl vállalós."

Elmondja, hogy két éve dolgozik prostituáltként, kezdettől fogva Bécsbe jár, azóta átlagosan tíz napot tölt Ausztriában, és négyet-ötöt van otthon, bár tartott már néhány hosszabb szünetet. Budapesten az édesapjával él, ő úgy tudja, hoszteszkedni jár ki, és mindennap beszélnek telefonon. "Sok ismerősöm foglalkozott ezzel, rajtuk keresztül kerültem én is bele. Láttam, hogy mindenük megvan, több is, mint amennyire szükségük lenne, én meg egy gyárban dolgoztam napi tizenkét órában, csak kétóránként volt öt perc cigiszünet. Úgy éreztem, nem bírom tovább, ráadásul alig kerestem valamit."

A mostani életformája nem olyan fárasztó, inkább idegileg viseli meg, ennek ellenére szerencsésnek tartja magát, amiért sikerült megőriznie a függetlenségét. "Nagyon sokan akarták, hogy nekik dolgozzak, de hála istennek ebbe nem estem bele. Van, akinek pénzt adok, de ő nem köt időhöz, nem mondja meg, hogy mennyit kell keresnem. Van, amennyi van, és nem a felét adom oda neki."

Cserébe védelmet kap, mint mondja, errefelé gyakran zaklatják a lányokat, őt ezen a héten kétszer is megpróbálták a saját lakásukra vinni, ebbe azonban soha nem megy bele. "Az egyik pasi nagyon erősködött, aztán amikor nem mentem el vele, küldött valaki mást, hogy valahogy mégis odacsaljon magához. Résen kell lenni, mert ilyenkor jön a szöveg, hogy gyere, igyunk meg nálam egy kólát, aztán bezár a lakásába, és azt csinál, amit akar. Sok lányt megerőszakoltak és kiraboltak már így."

Ő eddig megúszta a durvább helyzeteket, de azért megnyugtatja, hogy felhívhat valakit, ha esetleg bajba kerülne, egyedül nem is mert volna belevágni ebbe. A fiú, aki vigyáz rá, korábban a barátja volt, rajta kívül nem futtat lányokat, van rendes munkája Bécsben. "Én nem vagyok kényszerítve semmire, önszántamból csinálom, ő meg ezt kihasználja" - foglalja össze kapcsolatuk lényegét. A legrosszabb élményét rögtön az első bécsi napján élte át, amikor a legelső vendége elvitte a pénzét és a telefonját.

A konkurenciával és a rendőrséggel nem akad sok gondja, habár a zónán kívül Bécsben sem legális a prostitució, a Práternél viszont sokkal jobb a forgalom. "A stricik ugyan bekóstolnak néha, fűzik a fejemet, hogy dolgozzak nekik, de eszem ágában sincs." Végszóra el is ballag melletünk két magyar fiú, akik odaszólnak valamit, nem lehetnek többek húsz-huszonkét évesnél. "Na, ezek például állandóan nyaggatnak, nem veszélyesek, de nagyon tudják rabolni az ember idejét."

A többi lányt nem igazán ismeri, mindössze egy barátnője van a placcon, szintén Magyarországról, ő a beszélgetésünk alatt kétszer is felhívja. "Az a mercedeses, hú, az baromi jó" - mondja a telefonba, majd elújságolja, hogy éppen interjút ad egy internetes oldalnak. A válaszaiból ítélve a barátnője óva inti ettől, percekig kell győzködnie, hogy nem lesz baj, se felvétel, se kép, csak a válaszait írom le. Egyébként sincs benne semmi gyanakvás, barátságosan válaszol minden kérdésemre, csak néhány dologgal kapcsolatban kéri, hogy inkább mégse legyen benne a cikkben.

Kérdezgetem a foci-Eb-ről, hiszen sokat lehetett hallani róla, hogy a torna alatt nagymértékben megnő a kereslet a prostitució iránt. Ők is készültek erre, feleli, de eddig sajnos éppen az ellenkezőjét tapasztalták. "Én kilenckor szoktam kezdeni, de ha meccs van, akkor nincs értelme kijönni fél tizenegynél előbb. Utána persze jönnek a szurkolók, de sokan csak beszólnak vagy kérdezősködnek. A kuncsaftok főleg olaszok, volt néhány horvát is, de tudod, én nem kérdezem, honnan jöttek, ők meg általában nem mondják."

Egy éjszaka rendszerint hat-tíz vendége van, ha összejött egy kétszáz euró körüli összeg, már nem erőltelti annyira az újabb üzletet. "Ha több jön, az csak jó, de ha nem, az sem baj. Meg nem is megyek el akárkivel, ha valaki taszít valami miatt, akkor nem vállalom. Ilyenkor olyan árat mondok, hogy biztosan visszautasítsák."

Úgy tervezi, egy idő után felhagy majd a szakmával, de addig is ki akarja hozni belőle a legtöbbet. "El kell érni egy bizonyos kort, hogy azt tudd mondani, elég, persze ehhez tudni kell félretenni a pénzt. Előbb-utóbb szeretnék én is normális életet, de egyelőre ez van. Nem nagyon gondolok a jövőre, még fiatal vagyok, pont ezért csinálom. Harmincévesen már hiába jönnék ki ide."

Határidőt nem szabott magának, azt mondja, addig folytatja, ameddig bírja, túl sokáig úgyse lehet bírni. "Minden este úgy jövök ki, hogy úristen, most mi lesz? Félek, akárhányszor beülök egy autóba, sohasem tudhatom, mi vár rám. Néha arra ébredek, hogy ámomban teljesen szétkarmoltam a bőrőmet. Gondolom, az ideg miatt van, olyankor jön ki rajtam a feszültség."

Tudom, hogy hülye kérdés, mégis kibukik belőlem, hogy nagyon boldogtalan-e. "Hát, vannak napok, hogy rám jön a depresszió, de ettől függetlenül elvagyok azért" - mondja, és rám mosolyog.