Bajor rendőrök segítik az osztrákokat az Eb idején

Vágólapra másolva!
Több mint 500 bajor rendőr segíti az osztrák rendőrséget a biztonság fenntartásában a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt.
Vágólapra másolva!

A felfegyverzett, s az osztrák kollégák jogköreivel teljes mértékben felruházott bajor biztonságiak főpróbája immár élesben előző este Klagenfurtban volt, ahol német és lengyel szurkolók csaptak össze egymással.

A bajorok pedig már készülnek a június 16-i osztrák-német találkozóra, amely ugyanakkor - a remény szerint - igazán csak a pályán lesz összecsapás, a pályán kívül azonban teljes lesz a harmónia.

Hivatalos közlés szerint a bajor szabadállam 515 rendőrt küldött a szomszédos Ausztriába, hogy segítsék a biztonság szavatolását. Joachim Hermann bajor belügyminiszter a segítségnyújtást magától értetődőnek nevezte, utalva arra, hogy a német rendőrök a 2006-os németországi világbajnokság idejéből jó, s követendő tapasztalatokkal rendelkeznek. A vb-t akkor - a rendőrségnek is köszönhetően - sikerült jelentősebb rendbontás nélkül lebonyolítani.

A miniszter szerint az osztrák és a bajor biztonságiak együttműködése nem csupán a hagyományos területekre terjed ki, hanem a többi között lehetőség nyílik DNS-mintákkal és ujjlenyomatokkal kapcsolatos adatok cseréjére is.

A bajor-osztrák határon az illetékes szervek szigorított ellenőrzést léptettek életbe, s a gyanús személyeket már az Ausztriába történő beutazás előtt "lekapcsolhatják.

Sőt egyes értesülések szerint "beszállt" a német szövetségi légierő is, amely radarberendezésekkel közreműködik a helyszínek feletti légtér ellenőrzésében. Ezen túlmenően - különleges feladatok ellátására - készenlétben áll egy F-4F Phantom-típusú vadászgépekből álló kötelék is. A gépek azonban a fennálló rendelkezések alapján csakis német felségterületen tevékenykedhetnek. Ugyanez a kötelék rendkívüli szolgálatot teljesített a 2006-os vb, majd XVI. Benedek pápa bajorországi látogatása idején is.

A kétoldalú együttműködés ugyanakkor nemcsak a rendfenntartás területére terjed ki, hanem az esetleges mentési munkálatokra is. Ennek megfelelően a bajor Vöröskereszt Ausztriában 85 járművel és 220 segítővel van jelen.