Pénzével villogna a válogatottnál a Steaua tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Gigi Becali, a Steaua Bucuresti tulajdonosa 5,5 millió eurót ajánlott fel a román labdarúgó-válogatottnak arra az esetre, ha megnyeri az Európa-bajnokságot.
Vágólapra másolva!

"Ötszázezret adok, ha a csapat túljut a csoportkörön, kétmilliót, ha bejut a döntőbe és hárommilliót, ha megnyeri a tornát" - közölte sajtótájékoztatón.

Becali egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ügyészség nem indít ellene újabb vizsgálatot a felajánlás nyomán, mert mint mondta, "néhány ügyész szerint pénzt adni labdarúgóknak egyenértékű a korrupcióval".

Jelenleg két eljárás folyik Becalival szemben, az egyik a Gloria Bistrita néhány játékosának megvásárlására irányuló 2006-os szabálytalan kísérlet miatt, a másik pedig annak nyomán, hogy május elején ösztönzésként 1,7 millió eurót ajánlott fel az Universitatea Cluj játékosainak a másik kolozsvári csapat, az CFR Cluj legyőzésére, és ezáltal a Steaua bajnoki címhez segítésére. A találkozót és ezzel a pontvadászatot a CFR Cluj nyerte meg.

A válogatottra vonatkozó felajánlást a román szövetség elutasította. Ionut Lupescu főigazgató azt mondta, "a szövetség jól áll anyagilag", a klubtulajdonosoknak pedig "saját csapatukra kellene fordítaniuk a pénzüket, jelen esetben például arra, hogy "megerősítsék őket a Bajnokok Ligájára".

A románok a C csoportban a franciákkal, az olaszokkal és a hollandokkal szerepelnek együtt a június 7-én kezdődő, osztrák-svájci közös rendezésű viadalon.