Kevesebb szex és több veszekedés várható a foci-Eb alatt

Vágólapra másolva!
Egy közelmúltban készített felmérés szerint az osztrákok negyven százaléka számol azzal, hogy júniusban a foci-Eb eseményeihez igazítva kell majd berendeznie életét.
Vágólapra másolva!

A Bécsi Egyetem által elvégzett közvélemény-kutatás szerint már most magasba csapnak a szenvedélyek a sportesemény körül. Vannak, akik jó ideje a futball-láz hevében élnek, vannak, akik előre a pokolba kívánják az egészet. Egy biztos: csak kevesen lesznek képesek kivonni magukat a labdarúgótorna hatása alól.

Leginkább a párkapcsolatok ihatják meg a levét az Eb-nek. A megkérdezettek harminc százaléka szerint egész biztosan ritkább lesz a szex (ha lesz egyáltalán) a mérkőzések ideje alatt, tizennégy százalékuk azonban pontosan az ellenkezőjére számít: mivel minden csapból futball folyik majd, nemigen lesz mit csinálni, mint ágyba bújni.

Az osztrákok fele úgy gondolja, hogy az Eb alatt lényegesen kevesebb idő jut majd a partnerre. Egyharmaduk meg van arról győződve, hogy jóval több lesz a marakodás, a civakodás, sőt tíz százalékuk szerint jó esély van arra, hogy a konfliktusok annyira elfajulnak, hogy szakítással végződnek. A veszekedések persze leginkább akörül fognak kicsúcsosodni, hogy mit nézzenek a tévében: meccset vagy krimit.

A felmérésben részt vettek 37 százaléka azt mondta, hogy mindennapi teendőit - az alvástól és ébredéstől kezdve az étkezésen, munkavégzésen, bevásárláson át a megszokott programokig bezáróan - a mérkőzések menetrendjéhez fogja igazítani. Ha pedig a munkát és az Eb-t nem sikerül összhangba hozni, akkor 11 százalékuk kész akár szabadságot is kivenni, csak hogy nyomon követhesse az eseményeket.

A bécsiek egynegyede már eldöntötte, hogy felkeresi a szurkolózónát, amely a Városházától (Rathaus) a Hősök teréig (Heldenplatz) fog húzódni a belső körgyűrű mentén. Harminchét százalékuk azonban messze el akarja kerülni azokat a helyszíneket, amelyeknek közük lehet az Eb-hez.

Az osztrákoknak egyébként csak 39 százaléka mondta magát igazán futballrajongónak. Ennek ellenére a megkérdezettek 72 százalékának feltett szándéka, hogy családi vagy baráti körben megnéz egy vagy két meccset a tévében, még akkor is, ha magához a labdarúgáshoz nem sokat konyít.