Spiró György

Hogyan győznek a provinciák? - A Fogság c. regény történelmi hátteréről

I. A birodalom dicsérete

Nem történész vagyok, hanem író, szakmám Kelet-Európa irodalma, amely manapság senkit sem érdekel. Ám több mint egy évtizedet töltöttem azzal, hogy regényt írjak az időszámításunk szerinti első század történéseiről a Római Birodalomban. Alapkutatást nem végeztem, mindent a történészektől és valláskutatóktól tanultam, akiknek hálával tartozom, s ha most mégis én állok itt helyettük, akik pedig megérdemelnék, megpróbálok egy nagyon mai kérdésre válaszolni. Nem a regényről fogok beszélni, azt el lehet olvasni. Miért és hogyan szoktak győzni a szuperhatalmak által meghódított népek, és ennek mi a következménye? Szóhasználatom a mai politikai szóhasználatot követi, mert a történelem a mi mai problémáink szempontjából, és nem önmagában érdekel. Ebben azonban nincs visszavetítés, tehát nem kívánom e birodalom történetét aktualizálni, csak a tanulságait szeretném a magunk számára levonni.

1. ábra

Róma Karthágó legyőzésével és megsemmisítésével vált a Földközi-tenger egyedurává. Amikor i. e. 202-ben Publius Cornelius Scipio győzött Zamánál, már ő világosan látta, hogy az egyeduralom alapvetően megváltoztatja a köztársasági Rómát, s kifejezetten tartott attól, hogy a római erények megroppannak. Igaza lett, másfél száz év múlva Julius Caesar megteremtette a személyes egyeduralmat is, amelyet a neve után császárságnak nevezünk, és amely a köztársaság és a demokrácia minden intézményét maga alá gyűrte. A Karthágó elleni háború kereskedelmi háború volt, mint minden normális háború, amelyben a végső szót a fegyverek mondják ki. Róma arra törekedett, hogy a világkereskedelemből a legnagyobb hasznot húzza, s bár a térség népeit olykor tűzzel-vassal hajtotta uralma alá, ésszerű megfontolásból többnyire beérte azzal, hogy szívélyes tárgyalások során meggyőzze őket a római uralom előnyeiről. Augustus legyőzte hajdani szövetségesét, az Egyiptom élén Róma ellen forduló Antoniust, s ettől kezdve a Pax Romana elveit alkalmazta.

2. ábra

3. ábra

A Pax Romana elsősorban nem arról szól, hogy "oszd meg és uralkodj", hanem arról, hogy a hódító szuperhatalom nem szól bele a meghódított népek vallási életébe és törvénykezésébe. Róma, ahol csak lehetett, meghagyta a helyi uralkodó elitet, a társadalmi struktúra megváltoztatására sehol sem törekedett, és a provinciákra nem vetett ki súlyos adót, csak annyit - maximum 2,5 %-ot vagy ennél is kevesebbet -, amennyi ahhoz kellett, hogy a római közigazgatás és a térségben állomásozó római légiók költségeit a meghódítottak maguk fedezzék. Ennél súlyosabb sanyargatásról szó sem lehetett. Róma a világkereskedelemből akart nyereségre szert tenni, és nem a helyi adókból. Róma gyakran azzal is megelégedett, ha a szövetségesek megmaradtak független királyságnak.

4. ábra