Kovács Kati

Vágólapra másolva!
0610KONCERTBartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 20.00Nem leszek a játékszered, Add már, Uram, az esőt!, Újra otthon - három örökzöld, három táncdalfesztivál-győzelem. Mindhárom dalt Kovács Kati énekelte, s e három dallal- a nők között egyedüliként - háromszor tudott táncdalfesztivált nyerni. Kovács Kati 1965-ben vált országosan ismertté, amikor a "korabeli Megasztár", a Ki mit tud? győzteseként az év hangja lett. Pályája töretlenül ívelt felfelé, dalai szinte azonnal befészkelik magukat a fülekbe. Kivételes hangjával számos nemzetközi versenyen kápráztatta el a közönséget, 1972-ben Drezdában a Nemzetközi Táncdalfesztivál győztese lett. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy színésznőként is maradandót alkotott - 1968-ban a Fejlövés c. film szerepéért megkapta az év legjobb női főszereplőjének járó díjat - emellett pedig dalszövegeket is ír. Egyik legismertebb munkája, amelynek előadója is egyben, a világhírű görög zeneszerző, Vangelis 1492: A paradicsom meghódítása című szerzeményére készített szöveg. A Művészetek Palotájában immár harmadszor lép fel, s most először ad hangversenyt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Mint elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy újra a Müpában koncertezhet.
Vágólapra másolva!
1510KONCERTBartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19.30

Az est olyan muzsikus köré szerveződik, aki - a világon alighanem egyedülálló módon - egyszerre orgonista, zeneszerző és népzenész. A Svédország legészakibb vidékén 1961-ben született Gunnar Idenstam a komoly hagyományokkal rendelkező, klasszikus francia orgonistaiskola neveltje is, hiszen a legendás Marie-Claire Alain osztályában tanult. 1984-ben improvizációs nagydíjat nyert az egyik legrangosabb nemzetközi orgonaversenyen, Chartres-ban, s azóta világszerte koncertezik.

Forrás: [origo]

Rendkívül tág érdeklődési köre különleges muzsikuspartnereket vonz koncertje műsorába. Ennek köszönhetően a sokszor talán arisztokratikus színben feltüntetett orgona, a hangszerek királynője "leveti palástját", kilép a hagyományos keretek közül, és olyan hangszerekkel folytat majd párbeszédet, amelyekkel nem gyakran hallható. Ilyen hangszer a koncert "sztárvendége", a már a középkorban is ismert nyckelharpa ("nikkelhárfa"). Ezt a svéd népi hangszert - amelyen némely északi templom freskója szerint az angyalok is játszanak - ma élő egyik legavatottabb specialistája, Johan Hedin szólaltatja meg, aki gyakran játszik együtt Gunnar Idenstammal, és közös lemezt is készített már vele. Hozzájuk a magyar népzene két kimagasló művésze, a Kossuth-díjas Sebestyén Márta, valamint Szokolay Dongó Balázs csatlakozik, hogy együtt nyújtsanak a közönségnek nem mindennapi élményt népzene és "komolyzene", leírt műzene és improvizáció, énekhang és hangszer párosításával.