Beszállókártya, jégtömb és eredeti éjjeliedény: a Titanic befutott a Millenárisra

Vágólapra másolva!
A szeptember 1-jétől látogatható Titanic-kiállítást az Egyesült Államokból importálta a Showtime Budapest és az RTL Klub szervezőbrigádja, és ez érződik is a tárlat minden egyes szögletében: jégtömb, berendezett kabinok, színek, fények, hangok szolgálják az átélést a kanyargós labirintussá alakított Fogadó gyomrában. A hajó katasztrófájáról nem biztos, hogy többet tudunk meg, mint James Cameron filmjéből, de most legalább mi lehetünk a pompás étteremben étkező Kate Winslet vagy a harmadosztályú priccsen szorongó DiCaprio egyben.
Vágólapra másolva!

A már 18 országot megjárt Titanic-vándorkiállítás féléves magyarországi előkészület után szeptember 1-jén nyílik meg a Millenáris Fogadóban. Az ismertetőben a szervezők azt ígérik, hogy "eredetien, szenvedélyesen és szívbemarkolóan" mesélik el a katasztrófa történetét, és mondhatjuk, hogy a tárlat - persze műfaji kötöttségeihez mérten - maradéktalanul teljesíti is küldetését.

A Fogadó koncertekről vagy hétvégi programokról ismerős, tág épületét a tárlat idejére, azaz három hónapra hatalmas, kanyargós, labirintusszerű építménnyé alakították, amely több emeleten át vezeti a látogatót a hajó tervének megszületésétől a katasztrófa hatására később megalkotott biztonsági szabályok ismertetéséig. A panelekkel irányított, szűk úton valóban úgy érezhetjük, hogy egy hajó gyomrában kacskaringózunk, amelyet néha szakít meg egy-egy nagyobb színes terem. Indulunk a Harland & Wolf hajógyárból, belépünk a bíbor elsőosztályra, majd ahogy végigmegyünk a hosszú folyosón, és elhaladunk a harmadosztály puritán kabinja mellett, még a hajókazán dübörgését is hallhatjuk.

A kiállítás összetéveszthetetlenül amerikai - olyannyira, hogy kötött volt a Millenárisra vendégként érkező tárlat minden egyes részlete, csupán egy piciny sarok mutatja be a Titanic mentésére érkező Carpathia magyar származású mentőorvosát, Dr. Lengyel Árpádot, illetve idézi fel az 1912-es Budapestet. Ez az amerikai típusú látásmód azonban nem biztos, hogy a kiállítás kárára válik: a rendezők az első teremtől kezdve ügyesen élnek az atmoszféra-teremtés trükkjeivel, amelyeket kritikus szemű múzeumjárók nevezhetnek elcsépeltnek, felszínesnek vagy akár hollywoodinak is, de a tárlatot éppen ezek a "trükkök" miatt fogják a család fiatalabb tagjai is élvezni. Mi is örülhetünk: Magyarországon ritkán alkalmazzák a külföldi múzeumokban már elterjedt, modern kiállításrendezői módszereket, például a hallható, tapintható vagy sztorira felépített bemutatást.

Itt ezek érvényesülnek: a történet fordulataihoz illő színben pompáznak a falak, a gépház mellett járva vörös, éjszaka pedig fekete szín vesz minket körül; hanghatások is segítenek beleképzelni magunkat az egykori utasok helyébe, dübörög a hajómotor, sejtelmesen zúg a tenger, és a kiállítás egy pontján megérezhetjük, milyen hideg volt a víz akkor, mikor több ezer embernek kellett ott várnia a Carpathia hajó érkezésére. Az odavarázsolt és megérinthető "jéghegy" készítésének titkát nem árulták el nekünk a szervezők (ez állítólag az amerikai kiállítás létrehozóinak "kulisszatitka"), de tippünk az, hogy valódi jeget hűtenek rá nagy vastagságban a hegy formájú fémlemezre.

Fotó: Szabó Pál

Matrózlányok tapogatják a jeget - nézzen még képeket!

Lehet az ormótlan, kékes fényben pompázó, oda nem illőnek érzett jégdarabon nevetni, magyar szemnek szokatlan (kritikusabbaknak: gyermeteg) lehet az ilyesmi, de egy biztos, nem csak a gyerekeknek szól a megtapogatható jég, amely nagyon is illeszkedik az újabb múzeumi trendbe, amely jobban szereti a különböző érzékszerveket (szaglás, tapintás, hallás) aktivizáló - sőt, játékba hívó - elemeket, mint az egymás után sorjázó, egyhangú vitrineket. Az elv tehát nemes, a megvalósítást pedig le kell ellenőrizni, nekünk helyén van-e a jégdarab, kapunk-e az élmény mellé elég információt is. Mindenesetre meglepő érzés megtapasztalni, hogy mi nem tudjuk egy percnél tovább tartani a jégen még a kezünket sem.

A kiállítás másik erénye, hogy a hagyományos módon üvegtárlókban elhelyezett eredeti tárgyak és az izgalmasabb, "díszletként" alkalmazott tárgyak - például a kiállítás elején álló kis hajóhíd, a raktárban elhelyezett zsákok, deszkák, vagy az első, illetve harmadosztályú kabinrekonstrukció - aránya pont jó. Nem fáradunk el a címkék böngészésében, mert mindig felváltja valami látványosság, de a tárlatot felszínes, Tussaud-féle áltörténelmi panoptikumnak sem érezzük, hiszen bőségesen találkozhatunk eredeti tárgyakkal is, amelyek némelyike ráadásul meglepő épségben maradt fenn.

Fotó: Szabó Pál

Majdnem százéves pezsgő rejtőzik a jobb oldali zöld palackban - nézzen még képeket!

Megőrizte a hullámsír a villát, a porceláncsészéket és éjjeliedényt is, a tányérok szépen sorjáznak egymás mögött, mint régen, a padlólap és a csempe korát pedig csak az ódivatú minta mutatja, amúgy ép. Az egyik pezsgősüvegben még a pezsgő is megmaradt a dugó alatt, bár buborék már nagy valószínűséggel nincs benne. A ruhaneműk már avíttasabbak, a cipőt vagy a nadrágot kissé szétmarta a só, de így, kopottan is megdöbbentő erővel villantják fel a hajón utazók életét.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vyj1S8shImlIeoQv

Nézzen bele a kiállításba!

A hajó maradványai is izgalmasak, megmaradt a poggyászátemelő rúd, csigák és szerelvények, az oly fontos szerepet játszó kronométer, sőt még a kádvíz cseréjét megoldó, sodrófa-kinézetű szerkentyű is. A tárgyak mellett álló kis címkék mindig érdekes információkat tartogatnak, ne rettentsen el minket az üveg, érdemes olvasgatni.