A Weather Report legendás zenészei Veszprémben

Vágólapra másolva!
Az idén negyedszerre megrendezett Veszprémi Ünnepi Játékokon a zene - és főként a dzsessz - hívei tobzódhatnak: a szervezők nem másokat hoztak el a barokk püspöki palota tövébe fellépni, mint a hetvenes évek forradalmi fúziós jazz-bandájának két alapító tagját. Az idei fesztivál szenzációja: Wayne Shorter és Joe Zawinul Veszprémben.
Vágólapra másolva!

A Veszprémi Ünnepi Játékok 2004 augusztusában debütált a vár barokk főterén, a Szentháromság téren felállított színpadon. 2000 néző ünnepelte a nyitányon fellépő Jose Cura-t és a Nemzeti Filharmonikusokat dirigáló Kocsis Zoltánt. Az azóta eltelt három évadban tucatnyi nemzetközi produkció sikerével írta be nevét a Veszprémfest a magyarországi fesztiváltérképre: itt járt már Al di Meola, Roby Lakatos, Snétberger Ferenc, Bobby McFerrin, Paco Delucia vagy Richard Bona.

A szervezők idén is kitettek magukért: a dzsessz két legendás zenészét hívták meg Veszprémbe. A billentyűs Joe Zawinul híres kis színes sapkáiról, a Birdland-ről, és arról, hogy Miles Davistől elszakadva a hetvenes évek elején megalapította a Weather Reportot, amely a dzsessz történetében a cool után a következő fordulatot hozta. Zawinul Chick Coreával és Herbie Hancockkal egy időben kezdett elektronikus hangszereket, szintetizátort használni a színpadon: Zawinul és Weather Report nélkül nem beszélnénk ma fúziós jazzről.

Zawinul alapítótársa a Weather Reportban Miles Davis stúdióbandájának egy másik legendás tagja volt: Wayne Shorter. A szaxofonost Davis úgy csábította át mástól saját csapatába, de jól is tette: Shorter több, azóta zenetörténetté vált számot írt neki, például a Sanctuary-t vagy a Footprints-et. Az idén 74 éves Shortert a szakma és a közönség is egyöntetűen az első számú szaxofonosnak tartja, akiről zenésztársa, Herbie Hancock mesélte azt, hogy "egyike azon kevés zeneszerzőknek, akiket Miles Davis is kotta szerint játszott, változtatás nélkül". Wayne Shorter és Joe Zawinul közösen létrehozott zenekara, a Weather Report mérföldkő a dzsessz történetében: nemcsak olyan zenészeket ismertetett meg a világgal, mint Jaco Pastorious, de új korszakot nyitott a műfaj történetében.

A két egykori Weather Report-os muzsikus két egymást követő napon lép színpadra: Joe Zawinul augusztus 1-jén kezd Syndicate nevű formációjával, amely a világzene felől közelíti a Zawinul-ra mindig is jellemző dallamos, fülbemászó, de mégis hamisítatlanul dzsesszes muzsikát. Augusztus 2-án pedig Wayne Shorter érkezik a színpadra kvartettjével és az Imani Windsszel. A négy vonzó, fekete, fúvós hölgyet tavaly Grammyre jelölték, Magyarországon most először találkozhatunk velük - nem rossz társaságban, hiszen mégiscsak Wayne Shorter fújja velük.

A hetvenes évek egyik legfontosabb dzsessz-száma: a Weather Report Birdland-je(Zawinul szerzeménye)

Joe Zawinul és Wayne Shorter - e két koncert dzsesszrajongók számára kötelező tétel. Ne felejtsük el, mára a legendás Weather Reportból csak ők élnek. Egy fesztiválon gyakorlatilag 30 éve nem láthattuk őket - ez valóban a 2007. évi Veszprémi Ünnepi Játékok egyik szenzációja, de a többi fellépő se kutya. A magyar - lengyel - cseh dzsessz-barátság jegyében fellép Jirí Stivin és Zbigniew Namyslowski július 29-én, illetve 30-án, augusztus 3-án pedig New York-ból érkeznek a vidám swing Grammy-díjas képviselői, a New York Voices. A hasonló műfajban mozgó Manhattan Transfer tavalyi fellépése után itt a trónkövetelő: az egy generációval fiatalabb énekes-kvartett.

Forrás: [origo]

Akiket láthatunk e kilenc napban Veszprémben: Joe Zawinul, Wayne Shorter, a New York Voices és az Imani Winds

Magyar zenészek és énekesek közül is sok nagy nevet köszönthetünk a Veszprémi Ünnepi Játékok színpadán: a Kisszínpadon Szakcsi Lakatos Béla, Winand Gábor zenélnek, míg augusztus 4-én a Nagyszínpadon az Operaház művészei lépnek fel. A Veszprémi Ünnepi Játékokon ugyanis hagyomány, hogy egy nap az operáé; idén a hazai opera világ három csillaga látogat Veszprémbe, és a legnépszerűbb operaáriákat, pályafutásuk kedvenc darabjait mutatják be: Lukács Gyöngyi, Tokody Ilona, Polgár László, Bándi János énekel Veszprémben, az operagálán.

Idén először iktatják be a szervezők az Ünnepi Játékok programjába az úgynevezett Plusz Egy Nap-ot, amely során a hivatalos programon túl egy új kezdeményezés mutatkozik be: az Auer Akadémia fiatal zenészei neves klasszikus szólistákat (például Ránki Dezső, Perényi Miklós) kísérnek, a fiatal tehetségek és a befutott nagy művészek együttműködését példázva.

A színpadokon kívül is találkozhatunk zenével az Ünnepi Játékok napjaiban: a vár Tűztornyában minden este 20.00-tól fiatal veszprémi muzsikusok - a történelmi díszletnek megfelelően - barokk muzsikát játszanak, szórakoztatva ezzel az Óváros térre igyekvőket, és ezzel az Ünnepi Játékok egyfajta " fanfárját" is megadva. A Tűztorony udvarán, a Kamarazenekari udvarban késő délutánonként, 18.00 - 20.00-ig hallhatunk klasszikus zenét. A komoly műfajok mellett a könnyedebb programok is helyet kapnak Veszprémben: DJ-k és VJ-k is fognak vendégeskedni a városban.

Veszprémi Ünnepi Játékok - Veszprémi Vár, 2007. július 29 - augusztus 5. Jegyár: 1000 - 8900 Ft (koncerttől függően)