Eszenyi Enikő Szöulban ragadt a hamu miatt

Vágólapra másolva!
Országszerte több koncert, színházi előadás és egyéb kulturális esemény marad el az izlandi Eyjafjöll vulkán kitörése után elrendelt nemzetközi légtérzár miatt. Külföldön rekedt Eszenyi Enikő színművésznő és a Genesis egykori gitárosa, Steve Hackett is, aki a Djabéval koncertezett volna. 
Vágólapra másolva!

Az izlandi vulkánkitörés miatt több ország légterét zárták le, a külföldön rekedt előadók miatt több előadás és koncert marad el nálunk is. Eszenyi Enikő színésznő egy szöuli konferenciáról nem tud hazajutni, ezért hétfőn és kedden elmarad a Budapesti Kamaraszínház A vágy villamosa című előadása. A színésznő ugyancsak főszerepet játszik a Vígszínház A kertész kutyája című produkciójában, melynek csütörtöki előadásáról a teátrum később ad tájékoztatást.

Premier marad el csütörtökön a budapesti Szkéné Színházban: a brit-magyar Scallabouche Company Moment House - A Pillanat ház című előadását a légtérzár miatt kénytelen októberre halasztani.

Nem tud fellépni Magyarországon Steve Hackett sem. A Genesis egykori gitárosa a 15 éves jubileumát ünneplő Djabe együttessel lépett volna fel kedden Kecskeméten, szerdán Debrecenben, majd csütörtökön Szombathelyen. Égerházi Attila, a zenekar alapító tagja az MTI-nek elmondta: a budapesti Művészetek Palotájában azonban május 17-én pótolják a Djabe és Steve Hackett koncertjét.

Kedden a budapesti IBS Színháztermében a Budapest Jazz Orchestra adta volna elő a Dániában élő amerikai zongorista, zeneszerző Butch Lacy legfrissebb, eddig sehol nem hallható műveit, a lemezbemutató koncert azonban a vendégművész hiányában elmarad.

Nem tartják meg azt a soundpainting (hangfestés) mesterkurzust sem, amelyet hétfőtől szerdáig rendeztek volna a Zeneakadémián a párizsi Conservatoire improvizáció tanára, Vincent Le Quang vezetésével. Az amerikai Walter Thompson által az 1980-as években kifejlesztett soundpainting olyan speciális vezénylési technika, amely lehetővé teszi, hogy a karmester és a zenekar rögtönzésszerűen kommunikáljon egymással. A programra várhatóan csak ősszel kerül sor.