Idén már kétnapos a Képregényfesztivál

Vágólapra másolva!
A tavalyi hatalmas érdeklődésre tekintettel a IV. Képregényfesztivál ebben az évben már időben és térben is terebélyesedik: két napra osztották el a programokat a szervezők, és a szokásos helyszínen, a fővárosi Gödör Klubban is nagyobb belső tér és két színpad áll a vásározók rendelkezésére. Idén először lesz képregény-aukció, bővül a rajzverseny, hét kiállítás kapcsolódik a rendezvényhez, és sorjáznak a fesztiválra frissen megjelenő kiadványok, szám szerint harminc. Felpörgött a képregény-világ, ezt május 16-án és 17-én leellenőrizhetjük: díjeső, műhelyek, beszélgetések, rengeteg kiadó, Képregény Kedvelők Klubja Rejtő-rajzolókkal, koncertek, poszterek, cosplay-bemutató, tombola.
Vágólapra másolva!

Tavaly háromezren voltak kíváncsiak a Képregényfesztiválra, amely jelzi az örvendetesen megnövekedett érdeklődést a műfaj iránt, de sok kényelmetlenséget is okozott a Gödörbe kilátogatóknak. Ezért döntött úgy a Képregényfesztivál szervezőbrigádja, hogy idén elébe megy a tömegnyomornak, és kétnaposra húzza szét a rendezvény programjait, illetve nagyobb helyet foglal el magának a Gödör Klub teréből.

Érdeklődésre pedig idén is lehet számítani, hiszen számtalan programot és több tucat új kiadvány megjelenését hirdették meg erre az alkalomra a szervezők. A fesztivál bővülésével néhány változtatást is be kellett iktatni a jól bevált programokban: például a tavaly hatalmas sikert arató rajzversenyt ezúttal két kategóriában rendezik meg, szombaton a "hagyományos", vasárnap manga rajzstílusban. (A téma: "május", és otthonról hozott művekkel is lehet indulni!) Nem maradhat ki a tombola sem, amelyen képregényeket és azokhoz kapcsolódó ajándékokat lehet nyerni, de most a hétvége mindkét napján két alkalommal lesz húzás, négyszereződnek az esélyek. Idén is lesznek vetítések: a két nap alatt például láthatjuk a Persepolis-t, a D. a vámpírvadász-t, a Nausicaa-t és az Anilogue animációs fesztivál legjobbjait.

Az előző év legjobb magyar képregényeit jutalmazó Alfabéta-díjak átadására már harmadjára kerül sor a Képregényfesztiválon belül. Négy kategóriában osztanak díjakat: kép-regény, kép-novella, kép-perc és kép-sor; de oklevelet kapnak az év legjobb címlapjainak rajzolói is. Az egyik tavalyi nyertes, Cserkuti Dávid tervezte az idei rendezvény plakátját, ezzel a gesztussal a szervezők a neves Angouleme-i Nemzetközi Képregényfesztivál hagyományait szeretnék nálunk is meghonosítani, ahol minden évben az egyik előző díjazott készíti el a plakáttervet. A fesztiválon 300 Ft-ért meg lehet vásárolni a plakátot.

A rendezvény idei díszvendége a holland Marcel Ruijters, akinek ez alkalomra Dante Isteni színjáték-ának első része (Pokol) alapján készített képregénye (Inferno, magyarul: Pokoli színjáték) meg is jelenik a Nyitott Könyvműhelynél. Ruijters megőrizte az eredeti dantei szerkezetet, bár a történetet kissé lecsupaszította, a képregény nyelvéhez igazította, és nem kevés humorral, különleges utalással szőtte át. A szerző a fesztivál mindkét napján jelen lesz, dedikál, és részt vesz beszélgetéseken. Munkáiból kiállítás is nyílik a Gödörben, május 13-án.

Közel harminc újdonságot jelentettek be ezúttal a kiadók, a fesztivál nagy vonzereje, hogy ezek egy részét kedvezményesen lehet beszerezni a standoknál. Folytatódnak a sorozatok: visszatér Dilbert, aki most a munkaerőpiac szövevényében veszik el, kapható lesz a Kázmér és Huba harmadik része, és a napokban bemutatott új Lucky Luke-rajzfilm eredetije, a Karaván is megjelenik magyarul. A marvelesek a Pókember-sorozat harmadik részét vadászhatják le, de a mangások sem panaszkodhatnak: a Naruto, a D. a vámpírvadász következő részei mellett két új sorozat, az Angyalok menedéke és a Nana első kötete is várható.

A Titkos Fiók is összerakta a fesztiválra A szörny ébredése című gyönyörű francia sci-fi tetralógia második részét: szerzőjüket, a szerb származású Enki Bilalt a Halhatatlanok című animációs film kapcsán lehet még ismerni. A külföldi megjelenések közül érdekes még az amerikai sztárképregény, a Fabulák megjelenése is, amelyet először olvashat a magyar közönség. Bill Willingham képregénye címéhez hűen meseszerű elképzelés köré költi a sztorit: New Yorkban az emberek között észrevétlenül élnek a mesehősök (Hó Fehérke, Kékszakáll, Álmok Hercege), ám probléma támad, amikor valakit meggyilkolnak.

Új kötettel jelentkezik Scott McCloud, A képregény felfedezése alkotója, akit nem akárki titulált a "legokosabb képregényes"-nek: Frank Miller. A képregény mestersége című második könyv továbbvezet a képregény világának mélyebb bugyraiba, az első kötetből már ismert jellegzetes öniróniával és humorral.

A hazai képregényes antológiák és folyóiratok közül kettőre érdemes odafigyelnünk: a Magyar Képregény Akadémia tagjainak munkáit bemutató Pinkhell-nek az ötödik része jön most ki, míg a Roham alkotógárdája ZAP címmel indít egy új, 52 oldalas kiadványt, amely a Roham magazin-nal szemben inkább egy hagyományosabb, könnyedebb gyűjtemény kíván lenni. A magyar alkotók újdonságai közül Csordás Dániel önálló képregénye, a Nocturne éjszakai pszichedelikus utazás szigorú fekete-fehérben, Futaki Attila és Nikolényi Gergely Spirál-ja pedig szintén a városi dzsungel tűzfal-labirintusába vezet.

A fesztiválhoz több kiállítás is kapcsolódik: magában a Gödörben május 13-tól lesz látható az Magyar Képregény Akadémia, Marcel Ruijters és a Roham kiállítása, az Eduárdban ugyancsak 13-tól a Roham új antológiájához, a ZAP-hoz kapcsolódó kiállítás, a Vendéglátóipari Múzeumban Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás Unicum-rajzai, a kArtonban az idei és tavalyi Alfabéta-díj nyerteseinek a kiállítása, és a Sirályban a Mátyás, a király-pályázat nyerteseinek az anyaga.

IV. Képregényfesztivál - 2008. május 17-18. 10.00 - 18.00, Gödör Klub (V., Erzsébet tér). A belépés ingyenes.