A modern dzsessz és világzene krémje

Vágólapra másolva!
A világzene intelligens gurujaként aposztrofált Nikola Parov a modern dzsessz és etno legmarkánsabb szereplőit hívta meg a nagyszabású koncerthez, melynek május 9-én, pénteken a Millenáris Teátrum ad otthont. Az All Stars World Music névre keresztelt esemény csillagai Parov kollégái, akikkel hosszú pályafutása során együtt muzsikált.
Vágólapra másolva!

A Szófiában született zeneszerző, muzsikus és producer a világhírű Riverdance formáció hangszeres szólistájaként vált ismertté, s az együttesnek köszönhetően járta be az egész világot és hozta haza magával Budapestre számos nép zenei kultúráját. Parov a '80-as években született Zsarátnok, a '90-es években aktív Barbaro és a Riverdance Orchestra alapító tagja, valamint a Naplegenda című táncprodukció zeneszerzője - nevét világszerte ismerik. Nemrég tért haza japán és ír turnéjáról, ahol az Andy Irvine és a Mozaik zenekar társaságában új albumának, a Changing Trains-nek anyagát mutatta be.

A pénteki koncerten azok a művészek lépnek színpadra, akikkel Parov eddigi pályafutása során együtt muzsikált, de természetesen jelenlegi formációja, a Nikola Parov Quartet tagjai is csatlakoznak a családias hangulatú örömzenéléshez.

Az est egyik húzóneve, a bolgár kaval-fenomén Theodosii Spassov már több mint húsz esztendeje Parov jó barátja és zenésztársa, stílusában a balkáni dallamok keverednek fúziós irányzatokkal, nu dzsesszel és klasszikus zenei hatásokkal. A kaval különleges fúvós hangszer, Bulgária, Macedónia, Törökország, Azerbajdzsán, Szerbia és Koszovó történelmi instrumentuma, a Balkánon főleg a hegyi pásztorok éltek vele szívesen.

Forrás: [origo]
A jelenlegi formáció: a Nikola Parov Quartet

Természetesen ott lesz Herczku Ágnes és Bognár Szilvia népdalénekes, akiknek neve és hangja külföldi zenei körökben sem cseng ismeretlenül. A két művésszel több hanganyagot is készített Parov: a magyar és a Kárpát-medence népdalvilágából merítkező, csodaszép szerelmes dalokat egybegyűjtő Volt nékem szeretőm című album két éve óriási sikert aratott a a MU Színházban megrendezett Nikola Parov-esten.

http://www.youtube.com/v/PXhLbq-3uNU&hl=en

Nikola Parov és Herczku Ágnes: Ha te tudnád

A dzsessz-vonalat erősíti Winand Gábor, aki sajátos hangulatú improvizációival vált ismertté zenei berkekben. Színpadra lép továbbá Wertetics Slobodan, hazai szerb harmonikás is, aki ma már szinte az összes létező balkáni formációban játszó, keresett zenész. Bemutatkozik az est folyamán még Fodo, Parov fiatal és roppant kreatív felfedezettje.


Night Colours sorozat: All Stars World Music (BG)

Millenáris Teátrum (II., Kis Rókus u. 16-20.), 20.00

Jegyek: 2000 és 2500 Ft