Nyerj jegyet a Fürdők Éjszakájára!

Vágólapra másolva!
A Fürdők Éjszakája szervezői elképzelték, milyen lenne, ha a népszerű Múzeumok Éjszakáját és a sok éve szintén sikerrel futó Cinetrip vízimozit összehoznák egy estére. Lenne benne filmvetítés és vízifotel, koktélbár és tánc, sanzonok és hastáncos lányok, masszázs és ingyen busz - mindez három gyógyfürdőben, egy belépőért. December 5-én, pénteken ez most megvalósul. Szving a gőzben: nyugisabb, mint a partik, de kalandosabb, mint egy vasárnap délutáni punnyadás a Szecskában. Egy olvasónk most párjával kipróbálhatja, milyen ez. Játék.
Vágólapra másolva!

December 5-én, pénteken a Fürdők Éjszakájával ér véget a Magyar Turizmus Zrt. gyógyfürdőket támogató Vizek Éve című eseménysorozata. Az éjszaka programjai egy időben három gyógyfürdőben zajlanak: a Gellért, a Rudas és a Széchényi fürdő vesz részt az akcióban, amelynek lényege, hogy körülbelül egy fürdőbelépő áráért (3500 Ft) e három gyógyfürdőt járhatjuk végig tetszőleges sorrendben tíztől hajnali négyig. A Múzeumok Éjszakájához abban is hasonlít a rendezvény, hogy itt is lesznek buszok, amelyek a helyszínek között ingyen szállítják az éjszakai fürdőzőket.

A három fürdőben különböző témák köré épülnek a programok. A Gellértbe azok menjenek, akik inkább csak filmeket nézve ejtőznének a langy vízben, a Rudas medencéiben bulizni is lehet, a Széchényi pedig azoknak való, akik mindig arra vágytak, hogy szvingkoncert közben úszhassanak le pár hosszt. A masszázs mindenhol féláron van.

Vízálló mozi Edit Piaf sanzonjaival és Palotaival

A Gellért fürdő erős filmes programmal készül az estére: vízen lebegő fotelekből nézhetjük a klasszikus, régi Cinetripből ismerős némafilmeket, miközben dj-k és egy élő zenekar filmzenéket duruzsol aláfestésül. Ha valaki elszalasztotta Marion Cotillard francia színésznő Oscart érő Edit Piaf-alakítását, kezdheti itt az estét, tízkor egy dokumentumfilmmel indul a Piaf-blokk. A program különlegessége, hogy éjfél után levetítik Dziga Vertov orosz avantgárd filmes majdnem nyolcvanéves némafilmjét, az Ember a felvevőgéppel-t, miközben Grencsó István és kollektívája dzsessz játszik. Kettőtől Palotai és Sanyi áll a lemezpult mögé.

Aki volt már a Gellért fürdőben, az tudja, hogy itt külön termálrészleg áll a nők és a férfiak rendelkezésére. Ezen az éjszakán viszont - kivételesen - mindkét gőz koedukált lesz, és két zenész játszik majd indiai zenét különleges hangszereken, szitáron, tamburán.
Szt.Gellért Gyógyfürdő és Uszoda (XI., Kelenhegyi út 4.)

Funk, fotók és Frici a hangfürdőben

A Cinetrip rendszeres téli-tavaszi rezidenciáján, a Rudasban a Fürdők Éjszakáján is a megszokott csapat szállítja a programot, de most a havonta megrendezett hipermodern hangfürdő mindenkori törzsközönségén túl másokat is szeretnének megszólítani a választott zenékkel és műsorral. Például az aulában zajló programok a hatvanas-hetvenes évek világa köré épülnek: lesznek magyar zenék, dzsessz, soul, funk; a válogatásról két közismert név, Keyser és Shuriken gondoskodik. A gőzben ez alatt kígyóbűvölő zene szól, Amira és a fürdő hurijai hastáncot lejtenek, Bajna Zsóka jávai udvari táncot mutat be. A főműsor éjfélkor kezdődik, de az este folyamán többször belecsöppenhetünk egy-egy táncbemutatóba.

A pihenő helyiségben nyugisabb lesz a hangulat: itt csendesebb művészeteké - a fotóé és az irodalomé - a főszerep. Válogatást láthatunk sajtófotókból, iparművészeti hallgatók fényképeiből, a Mai Manó gyűjteményéből, és fülhallgatón hallhatjuk Naga Karinthy Frigyes Utazás a koponyám című művéből készült multimédiás hangjátékát.
Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (I., Döbrentei tér 9.)

Forrás: [origo]

Szving a gőzben

A Széchenyi fürdő csak koncerttel készül, de mivel egyik fürdő sem dicsekedhet olyan medencével, mint az állandóan gőzölgő vizű, oldalsó termál, ahol örökké bácsik sakkoznak, ez is bőven elég. A sűrű tejfelben órákig elüldögélhet bárki, miközben egy kicsit arrébb, az étterem nyitott teraszán egész éjszaka Gershwin-, Irving Berlin-szerzeményeket és szving-számokat játszik a Stúdió 11 zenekar.
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (XIV., Állatkerti krt. 11.)