Nem lesz idén Művészetek Völgye

Vágólapra másolva!
Elmarad idén a huszadik, jubileumi Művészetek Völgye fesztivál. Márta István fesztiváligazgató a Lánchíd Rádiónak arról beszélt a hétvégén, hogy "a döntésnek főleg finanszírozási és egyéb (rajtuk kívül álló) okai vannak".
Vágólapra másolva!

A rendezvény igazgatója az MTI megkeresésére elmondta, hogy a közeljövőben sajtótájékoztató keretei között ismerteti a részleteket. Nem ez az első év, hogy a fesztivál megrendezése veszélybe került, már tavaly is 15 milliós művészeti gyorssegélyre és a Magyar Fejlesztési Bank külön támogatására volt szükség ahhoz, hogy a rendezvény egyáltalán elkezdődjön.

A Völgy számára mindig is fontos volt, hogy magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtson: a látogatók igénybe vehették az ingyenes csigabuszt, az ingyenes NetCafét, volt bankautomata, mobil hírmondó és szelektív hulladékgyűjtés.

A szervezők szerint a fesztivál 2007-ben a leglátogatottabb napon 60 ezer főt vonzott, összességében véve pedig 260 ezren voltak kíváncsiak a Művészetek Völgyére. Csak a Néprajzi Múzeum hangszerkiállítását 25 ezren látták, a tíz nap alatt 700 liter vért adtak, a zöldaktivisták 43 köbméter hulladékot gyűjtöttek.

2007-ben a napijegy kétezer forintért, a tíznapos bérlet pedig 15 ezer forintért lehetett megvásárolni. A belépő a Művészetek Völgyének mind a hét településére érvényes volt, ahol összesen ötszázhúsz munkás dolgozott.

Forrás: [origo]