Újjászületett a Beach House

Vágólapra másolva!
Az üdítőital-multi tíz év elteltével átfazonírozta siófoki szórakozóhelyét - a sokak által kedvelt partizós Beach House Coke Club néven született újjá. Változott a dizájn, a programokkal is új közönséget céloznak, és nem csak a nevükben szeretnék a klubkultúrát képviselni. A nulladik napon jártunk ott, megnéztük a helyet, és azt, hogy mulat a magyar VIP. Bónusz: Superman lenyomja az egyik Freestylert.
Vágólapra másolva!

Tíz év hosszú idő egy szórakozóhely életében, ennyi idő alatt zenei és dizájntrendek jönnek és mennek, a Coca Cola épp ezért a siófoki intézmény gyökeres megújítása mellett döntött. Méghozzá úgy, hogy a koncepció kitalálásával olyan kreatívokat kerestek meg, akik munkájában megbíztak: Erdélyi Zsolt, Fabricius Gábor és Novák Péter együtt alkották újra az ismert helyet. Munkájukat Karsai Edina enteriőr-tervező segítette, ő felelős az dizájnért és a berendezésért.

Az első, ami szembetűnő a kapun belépve, hogy szakítottak a kólapirossal, helyette a divatos fehér az alapszín, ami nem azért mutat jól, mert trendi a lakberendezésben, inkább mert jó anyagválasztással, és térelosztással párosul, előbbire példa az, hogy milyen ülő és heverő alkalmatosságokat találunk a bártól a partig (sehol nincs egymásba csúsztatható kempingszék), utóbbira az állandóan égő tűz a homokozó-nézőtéren, ami a negyedik elemet képviseli a középpontban a teljesség kedvéért. De találunk gazdagon párnázott chill out helyiséget, igaz, kicsit túl közel a színpadhoz, és egy riviérát idéző kis stéget árnyékolós heverőkkel és óriásmécsesekkel, ahol akár unatkozó milliomosnak is érezheti magát bárki.

Italhoz alighanem akármekkora tömegben is hozzá lehet majd jutni, mert a földszinten kb. húsz méter a pult hossza, és az emeletre is jutott egy bár, méretes terasszal. A főépület egyik szárnyát egy Leroy foglalja el a minőségi vendéglátás zálogaként, a másik szárnyban dizájnvécé, rádióstúdió, T-online tévé- és netszoba található. Vannak még ruhaboltok, és a megszokott medence, ill. sportpályák azoknak, akiknek a Balcsi kevés a mozgáshoz, a lábtenisz-pálya például állítólag a legjobbak közül való az egész országban. Ott van még persze a színpad, és a külön dj-pult a bulikhoz, mindez minőséginek tűnő anyagokból, szép nagy hangfalakkal, sok kivetítéssel és világítással, ahogy az 2007-ben dukál.

Forrás: [origo]

Több kép is van - nézd meg galériánkat!

Az est elején Novák Péter konferálta fel önmagát és két társát, hogy a megnyitó kapcsán mondjanak pár szót saját gyermekükről. Erdélyi, aki a dj-programok felelőse, a maga keresetlen módján egyrészt azt mondta, hogy "menő a kóla, hogy ránk bízta ezt a munkát", másrészt azt, hogy "szerintem régen rossz, ha el kell valamit magyarázni, ami készen van; ehhez nektek, és nekünk sincs kedvünk". A koncepciófelelős Fabricius arról beszélt, hogy "hozzánk hasonló versenytársaknak ritkán van lehetősége együtt dolgozni, szerintem ez most jól sikerült. Egy eddig formátlan helyet klubbá alakítottunk, ismerkedjetek egymással, mert ez a hely erre való". Novák az általa szervezett programok kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy a 2007-es individuális társadalomban a fiatalok kapni akarnak valami pluszt, ha mennek valahova. Ezt itt meg fogják kapni filmek, "gondolatokat ébresztő zenekarok", és táncos produkciók formájában. A végszó Erdélyié volt, aki mindenkit óva intett attól, hogy VIP-ként viselkedjen, inkább rendes alkoholfogyasztást és bulizást javasolt erre az estére.

A következő programpont a Rippel-testvérek produkciója volt. Az egymást emelgető félmeztelen izmos férfiak műsora színházi, vagy inkább revü show táncoslányokkal és fénytechnikával együtt, mégis, a nyár folyamán még látható lesz ezen a színpadon. Közben a büféasztalnál is zajlott az élet, itt találkoztunk a klub egyik állandó dj-jével, Pedróval, aki szerint jól sikerült a hely, csak az a kérdés, hogy megtalálja e majd a maga közönségét, vagy a környék szórakozási viszonyai iránt inkább nyitott közeg jár e majd ide. Ezzel egyet lehet érteni: ez a hely dizájnostúl, programostúl, filozófiástúl, akkor lehet sziget az aranypart homokján (elnézést a képzavarért), ha kialakul a saját közönsége.