A géppé váló ember Kempelentől a mobiltelefonig

Játszhatunk és filozofálhatunk a Műcsarnok március 24-én nyílt Ember a gépben című történeti és médiaművészeti kiállításán, amely Kempelen Farkas alakját, illetve fontosabb találmányait állítja középpontjába. Az interaktív tárlat nemcsak velünk játszik, hanem azzal a metaforával is, amelyet Mária Terézia udvari feltalálójának egész életműve és főleg két legismertebb alkotása, a sakkautomata és a beszélőgép sugall.

Kempelen Farkas a tizennyolcadik század fantasztikus figurája volt: a hivatalnok bőrébe bújt feltaláló, a polihisztor csinovnyik. Pozsonyban született, de már 21 évesen Mária Terézia udvarába került. Betelepítette a Bánátot, kiépítette a rendőrséget, sóbányákat igazgatott, csatornákat épített, vízemelő szerkezetet tervezett Schönbrunnba, mozgatható ágyat készített a gyengélkedő Mária Teréziának, színdarabot és verset írt - de két leghíresebb szerkezete mégis sakkautomatája és beszélőgépe maradt.

"Ha a gép androidja valóban tudott volna sakkozni, akkor az emberiség minden mást toronymagasan felülmúló találmánya lett volna" - mondta Edgar Allan Poe ironikusan, miután látta játszani a sakkautomatát. Kempelen tényleg nem találta föl a mesterséges intelligenciát, az automata valójában a korabeli fizikai ismereteket és a bűvészetet egyesíti. Az automata trükkje az volt, hogy az automatába egy ember bújt el - a tudomány pedig a "gondolkodó" gép tökéletes illúziójának megteremtéséhez kellett.

John Gaughan, a huszadik század nagy trükkmestere, Kempelenben a leleményes illuzionistát tiszteli, ezért is építette meg kedvtelésből a leégett gép pontos mását. "Kempelen gyermekkorom nagy hőse volt" - vallotta be Gaughan, akinek bűvészi szakértelmét David Copperfield híres lebegő-mutatványa és többek között Michael Jackson, Ozzy Osborne vagy Cher show-inak effektjei dicsérik. Gaughan nyolcszáz forrást tanulmányozott át, míg végül negyedik nekifutásra megalkotta azt a gépezetet, amelyről feltételezhető, hogy pontos mása Kempelen eredeti gépének.

John Gaughan rekonstrukciója is látható a kiállításon, csakúgy, mint az eredeti beszélőgép. A kiállítás a feltaláló figuráját nem életének kronológiáján, hanem találmányain keresztül mutatja be. A legelső teremben máris láthatjuk a sakkautomata peep-show-ját: kis kukucskálólyukba pislogva tárul elénk a titokzatos gép apró makettje. A következő termet a rendezők a beszélőgépnek szentelték, az oldalsó helyiségekben pedig más találmányok - a vízemelő szerkezet, a vakírógép - kapnak helyet. A kiállítás lefesti a kort is: fény derül a titokra, hogy miért éppen török ruhában játszik az automata bábuja, és mit csináltak "civilben" a szabadkőművesek.

A sakkautomata rejtélyes élete
Kempelen 1770-ben mutatta be sakkautomatáját, amelyet a bábu keleties öltözéke miatt "Török"-ként emlegettek, és első győzelmét Cobenzl gróf ellen aratta. A mű utána tíz évig a műhelyben lapult, 1781-ben került csak újra a figyelem középpontjába, amikor a gép az orosz Nagy Katalin cárnő fiát szórakoztatta bécsi tartózkodása ideje alatt. Ekkor indult a "Török" hódító útjára: járt Versailles-ban, Londonban, játszott Benjamin Franklin ellen. Kempelen halála (1804) után a gépet egy Maelzel nevű mutatványos vásárolta meg, és saját találmányaival együtt mutatta be világszerte. Az automata ekkor jutott az óceánon túlra. 1838-ban Maelzel titokzatos körülmények között meghalt, a "Török"-öt pedig elárverezték. Egy doktor szalonja után végül a philadelphiai Kínai Múzeumba került, ahol egy tűzvészben megsemmisült. Egyetlen része maradt meg: a fekete-fehér sakktábla. John Gaughan, az automata huszadik századi életre keltője szerint azonban kérdéses, hogy az elégő gép, amelyből a tábla származik, az eredeti volt-e egyáltalán.

A rekonstrukciót elkészítő John Gaughan