Nem csak tűzijáték

Vágólapra másolva!
Az utóbbi három év gyakorlatának megfelelően Szent István és az államalapítás nemzeti ünnepén idén is kergetik majd egymást a sportrepülőgépek a Duna felett. Ha kerülnénk a budai oldalon rendszerint összetorlódó hatalmas tömeget, augusztus 20-án számos program közül választhatunk: elcsíphetjük a Budai Várban a Mesterségek ünnepe utolsó napját, bort kóstolhatunk a Felvonulási téren, kenyeret szeghetünk a Városligetben vagy akár önfeledten mulatozhatunk az Orczy-kertben zajló Roma Fesztiválon.
Vágólapra másolva!

Örömkoncert
Augusztus 19., szombat, Kossuth Lajos tér, 21.00
A hivatalos állami ünnepség részeként a nemzeti ünnep előestéjén a Parlament előtt a vajdasági vonósfenomén, Lajkó Félix tart nagyszabású koncertet, melyre számos vendégzenészt is meghívott. Rendszeres fellépőtársai közül itt lesz majd a brácsás Brasnyó Antal, a bőgős Kurina Ferenc, a kürtös Bizják Gábor és az amerikai csellós Michael Babinchak, de a különleges ünnepre való tekintettel Lajkó váratlan vendégeket is a színpadra invitált: láthatjuk majd Dresch Mihályt és Rúzsa Magdolnát, az este csúcspontját várhatóan pedig a Szigeten alig egy hete telt házas koncertet adó Boban Markovic és fia, Marko Markovic fellépése jelenti majd.

Hivatalos állami ünnepség
Augusztus 20., vasárnap, Kossuth Lajos tér, 8.00-12.00
Az Országház előtti hivatalos ünnepség reggel nyolckor katonazenekari bemutatóval veszi kezdetét, majd háromnegyed kilenckor az avatandó tisztek díszzászlóalja vonul be a Kossuth Lajos térre. Maga a tisztavatási ünnepség, illetve a nemzeti lobogó felvonása kilenckor kezdődik, a déli zenés őrségváltásig pedig a katonazenekar "térzenéjét" élvezhetik azok, akik számára a katonai parádé elválaszthatatlan augusztus 20-ától.

Kenyérfesztivál
Augusztus 20., vasárnap, Városliget, 9.00-19.00
A Vajdahunyadvár és környéke harmadik alkalommal látja vendégül a Kenyérfesztivál című rendezvényt - itt elsősorban az aratáshoz, illetve az új kenyér megszenteléséhez kapcsolódó népi hagyományokkal ismerkedhetünk. A pékek ez alkalomból ünnepi felvonulást tartanak, a helyszínen felállított hagyományos fafűtéses kemencékből pedig friss és ropogós kenyeret is szelhetünk magunknak. Idén először más európai nemzetek kenyerét is megkóstolhatjuk: a bolgár és a horvát nemzeti sátrakban a kenyérsütéssel kapcsolatos helyi hagyományokat, módszereket, népi szokásokat mutatják be. A szervezők a gyermekes családokra is gondoltak: a délelőtti órákban a Fuszulyka Mesejátszó Kör bábjátékát élvezhetik a legkisebbek, délután pedig a Bolgár Kulturális Egyesület tánccsoportja ad elő aratáshoz és néphagyományokhoz kötődő táncokat. A rendezvényt este Szvorák Katalin és Feke Pál koncertje zárja.

Vízi fesztivál és légiparádé
Augusztus 20., vasárnap, a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakasza, 11.00-13.00
A hagyományos vízi fesztivált és légiparádét délelőtt 11 óra és délután 1 óra között a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán rendezik meg. A kétórás bemutatón a vízen mintegy 40 különböző folyami vízi jármű, többek között személy-és teherszállító hajó, vontatóhajó, rendezvényhajó, szárnyashajó, vízibusz, aknaszedő naszád, valamint motoros jacht, a levegőben pedig 20 repülőgép illetve helikopter vesz részt, melyek előzetes koreográfia szerint, zenei kísérettel, illetve egy narrátor folyamatos tájékoztatásával mutatják be látványos produkciójukat.

Mesterségek ünnepe
Augusztus 20., vasárnap, Budai Vár
Az idén huszadik alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe vasárnap tartja a zárónapot - ha nem kívánjuk a budai rakpart tömegét, feltétlenül nézzünk fel a Várba. A program szerint megismerhetjük a a fafaragók, gyékényszövők, kovácsok, fazekasok, hangszerkészítők, szövők, hímzők, kékfestők, csipkeverők, nemezkészítők, szíjgyártók, kerékgyártók, kádárok, kosárfonók, tojásfestők, mézeskalács-készítők fortélyait, sőt akár ki is próbálhatják magunkat ezen mesterségek valamelyikében. Közben pedig zajlanak a néptáncbemutatók, táncházak, népzenei koncertek, de számos gyermekprogram közül is választhatunk: lesz játszóház, vasárnap szinte egész nap beülhetünk az Oroszlános udvar mögé meghallgatni egy mesét Mátyás királyról vagy éppen a sárkánygyőző Szent Györgyről - és persze ne feledjük, hogy arra is számtalan alkalom kínálkozik majd, hogy teletömjük a hasunkat mindenféle népi finomsággal, itókával.

Borfalu
Augusztus 20., vasárnap, Felvonulási tér
Szintén vasárnap zár a már harmadik alkalommal megrendezett Borfalu a Felvonulási téren - a rendezvényen hazánk több mint húsz borvidékének legjobb évjáratait kóstolhatjuk végig, este pedig itt külön tűzijátékot szerveznek, melyet a 100 tagú Cigányzenekar fellépése követ. Ha délután kettő előtt érkezünk, akkor még az 1000 forintos belépő árát is megspórolhatjuk.