Harminc év, három akkord

Vágólapra másolva!
Kétségkívül tiszteletet parancsol, ha valaki hatvankét évesen még színpadra áll, főleg akkor, ha még mindig következetesen és hitelesen ugyanazt az életérzést képviseli, mint harminc évvel ezelőtt. Úgyhogy van miért tisztelnünk Charlie Harpert, aki 1977 óta az eredeti punkszellemben irányítja bandáját, a UK Subsot. Január 30-án, a Music Factoryban a Green Dayen felnőtt újabb nemzedék tagjai is megnézhetik, hogy mit is tudnak ezek a nagy öregek.
Vágólapra másolva!

Mielőtt bárki rákezdene a szokásos szólamokra, miszerint azért tudni kell megöregedni, illetve nem kéne már annyira erőltetni a dolgot, vessen csak egy pillantást a fiúk turnéútvonalára: Oslo, Hamburg, Pozsony, Bécs - a UK Subs január 20-tól február 4-ig szinte minden nap más országban nyom egy-egy koncertet, összesen két pihenőnappal. Azért ez nem semmi, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy a műfaj sosem a könnyű fellépésekről volt ismert.

És ez így megy majd' minden évben, 1977-től kezdve: ekkor alapította meg Harper a bandát, miután látta a Damnedet játszani egy klubban. A produkció annyira meggyőzte, hogy korábbi együttesének, a Maraudersnek R&B-hangzását azonnal lecserélte a punkra. Az új formáció a Subversives nevet kapta, ennek a rövidítése a Subs. És mivel Skóciában már létezett egy ilyen nevű zenekar, magukra ragasztották a nemzetiségjelző előnevet is.

Kezdetben többnyire Chuck Berry-feldolgozásokat játszottak, mígnem egy klubban egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a koncert után a közönség nem a Johnny Be Good-ot dúdolja, hanem a UK Subs egyik saját számát, a Stranglehold-ot. Ezen fellelkesülve a srácok írtak még pár saját számot a műsorba, nagyjából öt percet fordítva minden dalra, hisz ismerjük a punkfilozófiát: három akkord bőven elég a zenéléshez. 1979-ben meg is jelent első lemezük, az Another Kind of Blues, mellyel rögtön népszerűek lettek egész Angliában. A zenetörténészeknek kedvez, hogy a diszkográfiához nem kell bogarászniuk az évszámokat a hátsó borítón, elég, ha ábécésorrendbe teszik a UK Subs albumait: a debütáló lemezt ugyanis a Brand New Age követte, majd jött a Crash Course, és így tovább, egészen a 2002-es Universal-ig.

A UK Subsot rövid idő alatt az amerikai zenei színtéren is megismerték, itt a Police előzenekaraként futottak be. Más nagy nevekkel is összehozta őket a sors, 1980-ban a Ramonest kísérték európai turnéján, '84-ben pedig ők mentek Amerikába az Exploiteddal. Hatásukat más zenekarokra mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például a Guns "N' Roses is feldolgozta egy dalukat. Nem hivatalos közreműködésről van szó, de ide tartozik az is, hogy Charlie Harpernek Rod Stewart volt a legjobb barátja gyerekkorában, annak idején utcazenészkedtek is együtt.

A UK Subs népszerűsége később is töretlen maradt a punkok körében, mert - eltekintve kis rockos, heavy metálos elhajlásaiktól - még a szintipop uralta nyolcvanas években is következetesen kitartottak a punk mellett. Társaik nagy része eközben más zenei vagy ideológiai irányt választott magának: az egykori példakép Damned a glamrock felé fordult, a Jam a hatvanas évek zenei világát akarta visszaidézni, a Clasht pedig egyre inkább a politikai mondanivaló érdekelte a dalokban. De a UK Subs - azért említsük meg: ebben a Sham 69 is élen járt - mindvégig megmaradt annak a politikai és a party-punk között egyensúlyozó háromakkordos zenekarnak, amely mindig is volt.

És pár évtizeddel korábban

Bár valóban tartózkodtak a túlzott politizálástól, mégis ők voltak az első nyugati punkzenekar, amely annak idején fellépett a vasfüggönyön túl. A szervezők részéről valószínűleg elterelő funkciója is volt a UK Subs lengyelországi koncertjének: az emberek figyelmét el akarták vonni Lech Walesa börtönbe zárásáról, ezért a poprajongóknak Elton Johnt hívták meg, az alternatív zene kedvelőinek pedig a tarajosokat.

A zenekar többször járt már Magyarországon is, legelőször 1990-ben. Akkor a legendás Fekete Lyukban léptek fel, de azóta többek között a Szigeten is láthattuk már őket. A január 30-i koncertet a Music Factoryban tartják, ahol több brit punkzenekar is megfordul a közeljövőben: februárban a Peter and the Test Tube Babiest és a Oneway Systemet is hallhatjuk a zenegyárban. Hétfő estére a UK Subs mellé is kapunk még egy angol punklegendát, a legalább annyira régen alakult Vibrators zenekart, a hazai színeket pedig a Rattus Hungaricus fogja képviselni.

UK Subs, Music Factory (IX., Soroksári út 160.), január 30., 22.00
Belépő: 3500 / 4000 Ft

Apats Gábor