Bryan Adams dupláz

Vágólapra másolva!
Bryan Adams, a Live Across The Nation elnevezésű turnéjának keretében hazánkba is ellátogat: november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel - aki pedig erről lemaradna, az se keseredjen el, hisz november 23-án, a debreceni Főnix Csarnokban kapunk egy ráadást.
Vágólapra másolva!

Bryan Adams nagyszabású karrierje még a hetvenes évek közepén kezdődött: tizenhat évesen már a Sweeney Todd nevű zenekarban helyettesítette egy darabig az eredeti énekest, és még tizennyolc sem volt, amikor összeismerkedett Jim Vallance-szal, akivel közösen kezdtek dalok írásába. A szerzőpáros tehetségére aztán hamar felfigyeltek olyan, akkor már befutott sztárok is, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, Tina Turner vagy a KISS, úgyhogy nem csoda, hogy a duó 1979-ben már kapott is egy remek ajánlatot egy lemezkiadó cégtől, melynek eredményeként egy négyszámos demójuk jelent meg.

A szólókarrier is már csak egy évet váratott magára ezután, 1980-an jelent ugyanis meg az egyszerűen Bryan Adams címet kapott debütáló album, ezzel az énekes egy csapásra ismertté vált hazájában. A második, You Want It, You Got It című lemez már az USÁ-ban is sikereket hozott számára, és már a Kinks felvezetőjeként is felléphetett. Az igazi áttörést mégis a harmadik korong (Cuts Like a Knife) és ennek húzódala, a Straight From the Heart jelentette: mind az album, mind a rajta található sláger bekerült az amerikai toplisták tíz legjobbja közé.

Adams pályafutása ezután gyakorlatilag töretlen volt, folyamatosan a legnagyobb sztárok között tartották (és tartják ma is) számon. 1985-ben fellépett a legendás Live Aiden, turnézott például a ZZ Toppal, énekelt együtt Rod Stewarttal és Stinggel, 1991-ben pedig komoly rekordot is döntött: (Everything I Do) I Do It for You című dala hét hétig állt az amerikai, tizenhat hétig pedig az angol toplisták élén. Bár néhány kritikus fanyalog amiatt, hogy Adams még mindig a kilencvenes évek klasszikus rockzenéjét játssza, egyszóval köze sincs a kortárshoz, a közönség nagy része azonban még mindig szereti, amit csinál.

Az énekesnek azért is lehet olyan nagy a rajongótábora, mert többféle igényt ki tud elégíteni: egyszerre képes kemény és érzelmes lenni. Ennek megfelelően munkásságában is váltakoznak a durva, erős tempójú rockdalok és a gyengéd balladák: emlékezzünk csak például a The Only Thing That Looks Good On Me Is You című, kissé provokatív számára, melynek ellenpólusaként azonnal fel tudjuk hozni a Don Juan DeMarco című film betétdalát, mely a Have You Ever Really Loved a Woman? címet viseli.

Ez a kettősség jellemző egyébként egész személyiségére: remekül megfér nála a klasszikus előadói vonal (aminek ismérvei a saját dalok és a hangszertudás) és a tömegeket vonzó, popikon-szerű megjelenés is - híres kék farmerja a fehér pólóval szinte a lazaság szinonimájává vált a maga idejében. Figurájának legfontosabb tulajdonsága azonban kétségkívül a fiatalosság, a dinamizmus: így, negyvenhét évesen is vagányul felnyírt hajjal, feszülő izmokkal és kirobbanó energikussággal lép a színpadra - erről magunk is meggyőződhetünk a héten, hazánkban zajló koncerteken.

Bryan Adams: Live Across The Nation Tour - Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.), november 21.; Főnix Csarnok (Debrecen, Kassai u. 28.), november 23.