Prodigy és Iggy a Szigeten

Vágólapra másolva!
A Sziget Nagyszínpad eddig közepesen erősnek vélt programja egyre izmosodik: a szervezők legújabb visszajelzése szerint augusztusban érkezik a Prodigy, az Iggy & The Stooges, a Sex Pistols egykori basszere, Glen Matlock, Gomez, a Sons and Daughters, valamint a Living Colour. Észben tartva, hogy a Radiohead, a Franz Ferdinand, a Scissor Sisters, a Therapy?, Jovanotti és Guru's Jazzmataz fellépéséről eddig is tudtunk, már most érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hogyan fogjuk túlélni az augusztust.
Vágólapra másolva!

Úgy látszik, a Prodigy és Iggy Pop csak kéz a kézben hajlandóak a Szigetre jönni: épp tíz éve, hogy a Prodigyt a Nagyszínpadon láthattuk, és abban az évben lépett fel Iggy Pop is először a Hajógyárin, hogy aztán 2002-ben ismét feltárja bordáit a közönségnek. Az elnyűhetetlen Iggy most először hozza magával a Stoogest, ezzel a koncerttel tehát várhatóan akkor sem lesz különösebb gond, ha Iggy színpadra lépés előtt nagyon kikészíti magát - lássuk be, ezzel a faktorral nála azért számolni kell.

A Prodigyval azonban legyünk óvatosak, hiszen egyrészről a punkelektronika úttörőit ideje lenne már hivatalosan is halhatatlannak nyilvánítani - aki a kilencvenes években nőtt fel, legalábbis rendre így van ezzel -, másrészről a közel tíz éve megjelent Fat Of The Land óta csak azt a bizonyos Liam Howlett-szólóalbumot és az első három alaplemez paródiájának is beillő Always Outnumbered, Never Outgunned-et hallhattuk a bandától. Korán lenne persze leírni a Prodigyt, hiszen mindig is hosszú ideig kísérleteztek, mire előrukkoltak valami újjal és forradalmival (ez csupán az említett legutolsó lemezre nem igaz), csak egy kicsit legyünk tehát szkeptikusak, fenntartva, hogy a végén legfeljebb alaposan meglepnek minket.

A hírek szerint nyár végén Észak-Amerikában turnézik majd a fájóan csonka Sex Pistols, ez mindenesetre nem akadályozza meg a basszusgitáros Glen Matlockot abban, hogy szólóban a Sziget Nagyszínpadán is fellépjen. A fesztivál szervezői szerint a régi Sex Pistols-nótákat is játssza majd Matlock, egyébként is épp idén harminc éve, hogy a Pistols először lépett színpadra, ennél több ok talán nem is kell ahhoz, hogy aznap is kinézzünk a Szigetre.

Idén aztán végképp nem mondható el, hogy a Sziget ne figyelne az elmúlt évek zenei trendváltásaira: a skót gitárpop-invázió három nagyja közül kettőt is megnézhetünk élőben, hiszen a Franz Ferdinand mellett itt lesz a Sons and Daughters vegyes párosa. Ők nem feszes bulizenét játszanak, mint a Franz Ferdinand (Kapranosék egyébként rajongásig szeretik őket), nem finomkodnak, mint a Belle and Sebastian, egyszerű art- és folk-rock alapokra pakolják fel a punkos és rockabillys attitűdöt - augusztusig érdemes párszor meghallgatnunk a tavaly megjelent, The Repulsion Box című lemezüket.

Szintén Nagy-Britanniából érkezik a Gomez - talán az egyetlen meghatározó banda a brit piacon, mely a rock és a blues kapcsolódási pontjait keresi. Az öttagú együttes épp jókor látogat hozzánk, hiszen a zenekritikusok egyöntetű véleménye szerint idén májusban megjelent How We Operate című lemezük az 1998-as debütáló album, a Bring It On színvonalát idézi.

És végül a nagy öregekről: igaz, a Living Colour nem először jár Budapesten, de ha kíváncsiak vagyunk a kortárs fekete zene esszenciájára, mostani fellépésüket se hagyjuk ki.

Sziget Fesztivál - (III., Hajógyári-sziget), augusztus 9-16. Belépő: 6000 Ft (napijegy), 20 000/25 000 Ft (hetijegy sátorhely nélkül), 24 000/30 000 Ft (hetijegy sátorhellyel)