Ha unod a bejglit

Vágólapra másolva!
Az ünnepek ideje alatt sem kell magunkra zárni az ajtót, ahogy azt már az elmúlt évek során megszokhattuk, szenteste kivételével minden estére jut valami. Állandó programok, bulik a Süssfelnapban és a Citadellán, drumandbass az egész városban, koncertek a Trafóban és az A38-on is, szinte csak a nagy dobásra készülő Millenáris szunnyad.  Huszonnegyedike kivételével a kiállítások és színházak zöme is nyitva tart.
Vágólapra másolva!

Annak ajánljuk, aki a nagy habzsolások után (vagy inkább közepette) csak úgy mozogna egyet: a Parlament előtti jégpályán ingyen korcsolyázhatunk, sőt, kipróbáltuk, és tényleg hangulatos a forralt borozás a Vörösmarty téren. Ha csak úszkálnánk egyet a város karácsonyi miliőjében: december 19-től január elejéig a Dorkandkozma duó harmadszorra rendezi meg teljesen egyedi, fényfestészeti bemutatóját, a Krisztina körúti Magyar Telekom-székházra vetítve.

A nem annyira pörgésre, de mégis ennél kicsit többre vágyóknak a Süssfelnap 26-i programját ajánljuk: potom ötszáz forintért a minden héten újabb műsorszámmal színpadra lépő TÁP-színház Piros Mikós est című előadását nézhetjük, hallgathatjuk, bulizhatjuk végig tíztől, a Korai's Banditos klub előtt. A Tilos az Á Performance néven 1992-ben, a Katona József Színház két színésze, Szabó Győző és Vajdai Vilmos által alapított társulat nevét első fellépéseinek helyszínéről kapta. A teljesen non-profit működő TÁP-színház, az évek során az egyik legismertebb alternatív színházi formációvá vált: előadásaikat nem véletlenül ismert fővárosi szórakozóhelyekre szervezik. Nem titkolt céljuk, hogy a sajátos témaválasztásaik, rögtönzött megoldások, különféle számítógépes technikák alkalmazásának segítségével a klasszikus kreatív művészeti értékeket közelebb hozzák a fiatalokhoz.

Izgalmasnak ígérkezik Lakner Antal már megnyílt, egészen különleges, a gravitáció jelenségét, hatásmechanizmusait körüljáró kiállítása a Trafó Galériában. Szintén a Trafóban, a színházteremben 29-én Mitsoura (Miczura Mónika) nem mindennapi hang-, és látványkoncertjét élvezhetjük végig. Érdekesnek mutatkozik a Nemzeti Galéria harmincas évek plakátkultúráját bemutató kiállítása is: montázsszerű megoldások, némi szürrealizmus, kis időutazás az ünnepek között.

Koncertekben sem lesz hiány: 25-én Hobo és csapata foglalja el a Petőfi Csarnokot, 26-án Jamie Winchester és Hrutka Róbert lép fel az A38-on, a megasztáros Schmidt Vera és zenekara társaságában. Kedden, 27-én a Besh o Drom ad különleges karácsonyi koncertet a Trafó Bár Tangóban. A Kongresszusi Központban a Budapesti Ifjúsági Kórussal és az Angyalföldi Vadrózsa táncegyüttessel együtt lép fel a Ghymes, kifejezetten ünnepi műsorral készülve.

A TÁP várhatóan ezúttal is különleges látvánnyal készül



Aki pedig inkább visszafogottabb elektronikára vágyik, várjon 29-éig, az A38-on az elektro, a nu-jazz és a dub kerül reflektorfénybe: az Erik Sumo Band és Marcel live-act-je utaztat. 30-án a Süssfelnapban a sokadjára újjászületett Anima Sound System ad lemezbemutató koncertet - We strike!, mondják ők.