Kenyeret és cirkuszt

Vágólapra másolva!
Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is repkednek majd a gépek a Lánchíd alatt, az idei tűzijáték viszont minden korábbinál látványosabbnak ígérkezik. Lesz még több száz fős zenekarral kísért örömzenélés, roma fesztivál, és természetesen a hagyományos Mesterségek Ünnepe sem marad el. Válasszon magának programot augusztus huszadikára!
Vágólapra másolva!

Red Bull Air Race Világfutam 2005
15.00-20.00, Duna-part, Duna felett
Harmadik éve része az ünnepségsorozatnak a gyorsasági és ügyességi műrepülő verseny, noha légiparádékat ünnepek idején már a rendszerváltás előtt rendeztek hazánkban. A Red Bull futamok három éve hivatalos sportágként, a Forma-1-hez hasonlóan évről évre járják a világ nagyvárosait, minden év augusztus 20-án azonban a verseny visszatér szülővárosába, Budapestre. Ez idén sem lesz ez másképp: a Parlament előtt állítják fel az akadályokat, az első és utolsó akadály idén is a Lánchíd alatt való átrepülés lesz. A hihetetlenül látványos bemutató évente több százezer embert vonz az ország minden pontjáról a Duna-partjára, a munkálatok épp ezért már bőven zajlanak. Alighanem ez lesz az ünnepségsorozat egyik leglátványosabb műsorszáma.

Tűzijáték
21.00-21.30, Duna-part, Duna felett
Ha augusztus 20., akkor tűzijáték! A szervezők idén minden eddiginél nagyobb látványosságot ígérnek: a Hidak játéka névre keresztelt parádé látványképeinek kialakításában, az elmúlt évektől eltérően nem csak a Citadella, hanem a Lánchíd, az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd is főszerephez jut. Este kilenckor egy helikopter nyitja meg a félórás tűzijátékot, amely a szervezők ígérete szerint egy repülő sárkányhoz hasonlít majd. A tervek szerint először a piros-fehér-zöld színű rakétákat lövik ki, amit ezüst-, arany- és vegyes színűek követnek. A hidakról fellőtt kompozíciók egy párbeszédet alkotnak majd, rengeteg új pirotechnikai motívummal gazdagítva. Újdonságként nemzeti színű csillagfelhőkre, polip-, és pillangóbombákra számíthatunk - bármit is jelentsen ez. Az aláfestő zene Márta István hét felvonásos csángó motívumokra épített zeneműve lesz, nyitányként Geszti Péter Magyarország című dala csendül fel, Oláh Ibolya előadásában. Az érdeklődésre jellemző, hogy az évek óta nagy sikernek örvendő, a Széchenyi-hegy állomásról és Hűvösvölgy állomásról egyaránt 20:00 órakor indul tűzijátéknéző gyermekvonatra már elfogytak a jegyek. Amolyan előjátékként augusztus 19-én 21.30-kor Nemzetközi Tűzijáték Verseny lesz a Dunán, az Erzsébet parknál.

Örömzene a Művészetek Palotájában
18.00-00.00, Művészetek Palotája
A Művészetek Palotája hagyományteremtő szándékkal hirdeti meg augusztus 20-i ünnepi Örömzene című programját: a maratoni koncerten koraeste fellépnek a dzsessz legkiválóbb magyar művészei: a Pege Quartet, a Sárik Trió és a Sramkó Trió. Kora estétől éjfélig tart az ingyenes jam session, azaz kötöttségek nélküli örömzenélést zajlik majd, a muzsikusok előzetesen megbeszélt felállás, hangszerelés és műsor nélkül találkoznak a színpadon, s akár órákon át improvizálnak. Este nyolctól kilencig a Big Band, a tűzijáték után a Back II Black vezényel, tehát ne egy hagyományos dzsesszkoncertre számítsunk: a szervezők arra buzdítják az amatőr zenészeket, ragadják meg hangszereiket és jöjjenek a Palotához, vegyenek részt az örömzenélésben! Aki eddig csak odahaza gyakorolt, és szeretné megérezni annak az ízét, milyen az, mikor több ezer húr egyszerre pendül, annak a megjelenés kötelező! Akinek nincs hangszere, de szeretne részt venni egy nagy buliban, annak is a Művészetek Palotájánál a helye, a belépés mindenki számára ingyenes!