Keménykalap és funky-acidjazz - Jamiroquai-koncert a Ligetben

Vágólapra másolva!
Ma jelenik meg a Jamiroquai hatodik nagylemeze, és a csapat van olyan szíves, hogy ezzel egy időben éppen a budapesti közönségnek ad koncertet. A higanymozgásáról és vicces-egzotikus tökfödőiről is ismert Jay Kay együttese a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán produkálja magát este héttől.
Vágólapra másolva!

Ha a kötelező skatulyázással szeretnénk elhelyezni őket a zenei spektrumon, akkor azt mondhatnánk, hogy funky-acidjazz, diszkós, r'n'b-s, soulos elemekkel, finoman s nem öncélúan elektronikus alapokon. Mindehhez jön az ausztrál őslakosok fúvóshangszere, a didzseridu, a színpadon pedig az akrobatamutatványok, Jay Kay fejfedői (kecsua sapkák, szőrös kucsmák, keménykalapok), egy-egy keringőimitáció - ahogy az legutóbbi budapesti koncertjükön is történt.

A jam az angol szlengben nemcsak lekvárt jelent, hanem például örömzenét is. 1992-ben ehhez csapták hozzá az irokéz indiánok népnevét, s már meg is volt a Jamiroquai - legalábbis a neve. Derrick McKenzie dobos, Toby Smith billentyűs, Stuart Zender basszusgitáros, Wallis Buchanan vibrafonos, illetve a frontember Jay Kay belépője a zenei világba meglehetősen ütősre sikerült: első kislemezükkel (When You Gonna Learn?) először a független kiadók listáját tarolták le, majd következtek a hivatalos brit listák is.

A debütalbum '93-ban jött ki, s csak Angliában több mint félmilliót adtak el belőle, amivel hetekig a listák élén tanyáztak. Az Emergency on Planet Earth - mint címe is sugallja - nem egyszerűen egy kedves-kellemes popzene, hanem szövegeivel fajsúlyos témákat is érint. Ezek után még jó, hogy a Jamiroquai lett az év felfedezettje Nagy-Britanniában.

Két év múlva érkezett az új album (Return of the Spacecowboy), melyből rögvest platinalemez lett, majd a lendület kitartott egy következő lemezig, a '96-os Traveller Without Moving-ig. Az utóbbin lévő Virtual Insanity slágerrel pedig már Amerikát is behódoltatták: a negyvenedik Grammyn ők kapták a legjobb együttesnek járó elismerést.

Zender, a basszer azonban ezek után besokkalt, kilépett a bandából, mire Jay Kay is bepöccent, s kidobta a vele felvett új albumot. Talált egy bőgöst, Nick Fyffét, akivel újra rögzítették az egészet. Jay Kay-t annyira nem viselhette meg a kisebb balhé; ekkoriban szülte meg az egyik legismertebb Jami-slágert, a Deeper Underground-ot, mely a Godzilla című, szörnyes film soundtrack-albumán jelent meg.

Negyedik, Synkronized című albumuk nem jött be Amerikának, mégis meghívták őket egyik nagyszabású dátumváltó ünnepségükre, több millió dollárért. Később Jay Kayt bevádolták, hogy leütött egy pimasz fotóst, de szerencséjére nem sikerült rábizonyítani. Ugyanebben az évben (mármint 1999-ben) jártak először Magyarországon is.

Legutóbb 2001-ben jelentkeztek új lemezzel, a szintén nagyon sikeres Funk Odyssey-val. Ezután egy évvel érkeztek hozzánk újra, a Kisstadionba. Most új lemezük, a Dynamite hivatalos megjelenésének napján lépnek föl a Pecsa-szabadtéren; a koncert este hétkor indul.

Jamiroquai, Petőfi Csarnok (XIV., Zichy Mihály u. 14.), június 20., 19.00. Belépő: 9900 Ft.