Fény és árnyék határán

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem mondhatnánk, hogy a hazai színházi életben jelentős szerephez jutnának olyan újszínházi formák, mint amilyen a fénnyel és árnyékkal kísérletező feketeszínház is. A helyzet most mintha változna: július 16-ig a Thália Színházban szinte minden este megtekinthetjük a prágai Black Light Theatre társulat előadását. Meglepő formavilágra, szokatlan mozgásszínházra és különleges hanghatásokra készüljünk!
Vágólapra másolva!

A mára már kétségkívül világhírűvé vált cseh társulat tulajdonképpen egy kifejezetten egyszerű ötletre építi műsorait: a színháztérben teljesen sötét van, a történetmesélés pedig nagy részben a fényviszonyok, a színek változására támaszkodik. A színészek hivalkodó színű ruhái élesen elütnek a környezetüktől, így mozgásuk még inkább a nézők figyelmének középpontjába kerül, sokkal kontrasztosabb, koncentráltabb lesz jelenlétük a színpadon.

A mozgó, vibráló, fluoreszkáló jelmezek (sokszor csak a testek, kosztümök darabkái világítanak, megdöbbentő és néha kifejezetten bizarr látvány mondjuk a színpadon végigsiető egyetlen bal láb) kavalkádja azonban nem csak puszta látványosság. Videorészleteink ugyancsak meggyőzőek, azonban a színház valódi varázsa csak élőben bontakozik ki.

Ez persze csupán az alapötlet, mely 1989-ben pattant ki az alapítók, Eva Asterova és Alexander Cihaf fejéből. A páros éveken át dolgozott azon, hogy egy olyan színházi produkciót dolgozzon ki, mely összhangba hozza a látvány- és táncszínházat, mely a kortárs dzsesszt elegyíti más zenei stílusokkal, s mindeközben a pantomim elvein alapszik. Az első darabot - egy egyszereplős pantomim-performance-ot - 1990-ben állították színpadra, ezt követően pedig egyre több és több szereplővel gondolták újra ugyanazt a történetet - ez az első darab elemeiben ma is része a társulat repertoárjának.

Az első külföldi sikerek után 1992-ben a Black Light Theatre már saját színpadon játszott Prága óvárosától alig pár lépésre, itt mutatták be a Fancy! című darabjukat, mely hét éve érte meg az ezredik előadását. 1994-től kezdődően - következő, Night Flight című darabjuk bemutatója óta - videovetítést is alkalmaznak fellépéseik során. A következő tíz évben még négy produkciót állítottak színpadra, mindegyikben vegyítve a látványszínházat a vetítésekkel. Egyszerre három-négy produkciójuk is fut, Best of Image címmel pedig egy válogatás előadást is összeállítottak, melyben korábbi darabjaik legjobb jelenetei láthatóak - ennek a magyarországi premierjét lehetett megtekinteni június 9-én.

Forrás: [origo]

A darabban fontos szerephez jutnak a különböző hangeffektusok is, egyszóval egy meglehetősen bonyolult kompozíciójú összművészeti produkcióról van szó. A Black Light Theatre sikerének titka azonban éppen az, hogy nem a kortárs művészek felől közelít közönsége felé, a társulat elsődleges célja az, hogy szórakoztasson, s amennyiben célravezető, a kortárs alkotóműhelyek legújabb vívmányaiból is kölcsönöz.

Black Light Theatre, Thália Színház (VI., Nagymező u. 22-24.), július 16-ig.