Összeomló lakótelepek

Vágólapra másolva!
Március 31-én a fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Einstürzende Neubauten lép fel az A38 Hajón. A nevezetes Buckhingam-palotáig tervezett színpadbontás feltehetőleg nem ismétlődik meg, a mára nagypapakor közelébe ért és a konvenciókba is bele-belekapaszkodó együttest, az ipari (akkor tudták csak még igazán, mit is jelent ez) zene úttörő zajongóit viszont olvasóink a lassulás szellemében és az [origo] közvetítésében is végighallgathatják-izgulhatják.
Vágólapra másolva!

Megdöbbentően keveseknek sikerül, hogy mindig csak diktálják a trendet, sose kövessék, hogy úgy legyenek hatással, hogy közben rá se bagóznak, mit is idéztek elő, hogy mindig megújuljanak és személyiségük alakulásával dinamikusan fejlődjenek művészetükben is, egyszerűen csak a belső igénytől vezérelve. Még kevesebbeknek sikerül a német nyelvet szerethetően, számokban is üdvözölhetően használni, sőt, rátalálni annak előnyeire, beépíteni hangulatát a zenei mondanivalóba. Az ilyesmit többnyire költészetnek, sőt művészetnek hívják, ráadásul néha cinizmus nélkül.

Az Einstürzende Neubauten története a múlt század hetvenes éveinek végén kezdődött, amikor is a később Nick Cave gitárosává avanzsált, a nagynevűt csak pár éve elhagyó Blixa Bargeld és az Egyesült Államokból hazatelepült N. U. Unruh performance-csoportot alakított. Az már akkoriban is látszott, hogy ez utóbbi művészneve, vagyis a nyugtalan az egész csapatra igaz lesz: se szeri, se száma a tagok neveihez fűződő projekteknek, kiáltványoknak, fotókat vagy festményeket tartalmazó albumoknak, a zenei kontribúcióik listája pedig hosszabb, mint egy közepes magyar falu telefonkönyve.

Az Einstürzende Neubauten, vagyis az Összeomló Lakótelepek eleinte nem volt az a kifejezett közönségzenekar, tagjai nem csak a klasszikus dalformákat rombolták porrá, hanem gyakran a színpadon fellelhető tárgyakat, esetleg magát a színpadot is. Emlékezetes, bár nem egyedülálló esemény az EN életében: a londoni ICA-beli koncertjükön bejelentették, hogy akkor most fúrnak egy szép hosszú alagutat a szemközti Buckhingam-palotáig. A műveletnek neki is kezdtek, még a néhány centi után következő betonfal sem szegte kedvüket, a menedzsment végül az áram lekapcsolásával és a kitartó rajongók elüldözésével lett csak úrrá a helyzeten.

Akkor még a destrukció állt a középpontban - a gitár és a szintetizátor helyett motoros fűrész, kompresszor, fúrók, csövek, hordók, légkalapács és egyéb barkácseszközök szerepeltek a ridereikben. Aztán elindultak a megszokott(abb) felé, nekiálltak gitározni, szintiket használni, az üvöltéseket és sikításokat felváltották a suttogott-énekelt, nyelvhasználatában Brechtet idéző Blixa-szövegek, megjelentek a gitárok, basszus, sőt akusztikus formában is, de valahogy még mindig nem akadt párja az együttesnek. Azok, akik egyértelműen hatottak a Nine Inch Nailsre, Rammsteinre, Ministryre és társaikra, mára a düh helyett inkább a nikotinfoltokról, az elválásról, a szomorúságról és a szépségről énekelnek.

Huszonötödik évfordulójukra azonban teljes retrospektív műsorral készülnek, az A38-on lesz minden, ami a csövön ki- és befér.

Einstürzende Neubaten. A38 (XI., Petőfi híd), március 31., 21.00. Belépő: 4000/4500 Ft

Pál Attila