Könyvet nyertek

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben több könyves nyereményjátékot is meghirdettünk, többek között dedikált példányt lehetett nyerni Paulo Coelho frissen megjelent, A Zahír című regényéből, de a Könyvfesztivál kínálatából is sorsoltunk ingyenkönyveket. A Spiró György főműveként is emlegetett Fogság mellett Paul Auster korai zsengéjét, A végső dolgok országábant, valamint Gabriel García Márquez és Viktor Pelevin legutóbbi regényeit is odaadtuk egy-egy jó válaszért. A könnyedebb műfajok kedvelői pedig a klasszikus francia képregény, a XIII legutóbbi epizódjából nyerhettek egy példányt.
Vágólapra másolva!

Coelho tárggyal vártuk azokat a megfejtéseket, melyek a következő kérdésre adtak választ: Mi a címe Paulo Coelho első regényének?

A helyes megfejtés: A zarándoklat (Egy mágus naplója).

A következő olvasóink nyertek egy-egy példányt A Zahír című regényből:

Sári Péter
Horváth Zoltán
Törő Tímea
Egeres Ágnes

A Paulo Coelho által dedikált példányt pedig Szávai Borbála nyerte.

A Könyvfesztivál egyik legnagyobb szenzációját, Spiró György Fogság című regényét nyerhette meg az, aki tudta a választ a következő kérdésre: Mikor kapott József Attila-díjat Spiró György?

A helyes megoldás: 1982-ben.

A következő játékosaink nyertek egy-egy példányt a Fogság-ból:

Dr. Szabó István
Mincza Melinda
Sándor György

Szintén a Könyvfesztiválra jelent meg Paul Auster egyik legkorábbi regénye, A végső dolgok országában. Kérdésünk így hangzott: Mi a címe a New York Trilógia harmadik, befejező részének?

A megoldás: A bezárt szoba.

Következő olvasóink nyertek egy-egy példányt a regényből:

Rab Ildikó
Lakatos István
Babucs Illés
Gulyás Tünde
Kővári Tamás

Viktor Pelevin Számok cím regényét igazán könnyű volt megnyerni, csak azt kellett tudni hozzá, hogy mire utal a "P" betű a Generation P címében?

A megfejtés természetesen a Pepsi.

Akik hivatalosak egy utazásra Pelevin világában:

Kelemen Zsuzsa
Dudás Györgyi
Vincze Mariann
Deák Péter
Békési Ferenc

Gabriel García Márquez Bánatos kurváim emlékezete című regényét az alábbi kérdés megválaszolásával lehetett megnyerni: Mikor kapott Nobel-díjat Gabriel García Márquez?

A helyes megfejtés: 1982-ben.

Egy-egy példányt nyertek a kolumbiai író legutolsó művéből:

Bihari Éva
Kántor Pál
Pap László

A XIII című népszerű francia képregénysorozat második, Kövesd az indiánt című részéhez a következő kérdés megválaszolásával lehetett hozzájutni: Összesen hány részből áll a XIII?

A megfejtés: 16 részből.

Egy-egy példányt nyertek a képregényalbumból:

Jóna László
Thury Eszter
Kormos Viki
Lőrincz Attila
Győrffy Gábor
Józsa Attila
Sipos Margit
Murányi András
Lovász Antal
Varga Etelka

Szerencsés nyerteseinket levélben értesítjük arról, hogy miként vehetik át nyereményüket.

A könyvekhez pedig jó szórakozást kívánunk!