Bajor újhullám az Urániában

Vágólapra másolva!
Két évvel a nagy sikerű OktoberFilmFest után szeptember 30. és október 6. között ismét bajor filmhetet rendeznek az Urániában és az Örökmozgóban. A fesztivál nyitófilmje Volker Schlöndorff A kilencedik nap című alkotása lesz, a továbbiakban pedig változatos műfajú, a bajor filmgyártás jelenlegi színvonalát hűen tükröző filmeket láthat a közönség.
Vágólapra másolva!

A bajor filmfesztivál nem véletlenül október elején kerül megrendezésre, hiszen harmadikáig még tart Bajorország elsőszámú nemzeti ünnepe, az Oktoberfest. Ennek megfelelően a magyar közönség a nemzeti filmgyártás elmúlt évének legjobb darabjait szemlézheti: a fesztivál nyitófilmjét - A kilencedik nap című alkotást - alig pár hete mutatták be a locarnói filmfesztiválon.

A filmdráma egy megtörtént esetet dolgoz fel: a film főszereplőjét, André atyát a náci megszállók Dachauba hurcolják, majd kilenc napra szabadon engedik azzal a feltétellel, hogy ennyi idő alatt a nácik oldalára állítja a katolikus egyház vezetőit. A luxemburgi papnak minden nap jelentkeznie kell a Gestapo-főnöknél, aki határozott, ugyanakkor kíméletlen érvelésével lassan kísértésbe ejti az egyház szolgáját. André atyának tehát az utolsó napon 18 fogva tartott paptársának élete, illetve a náci gépezet elvi támogatása között kell döntenie. A budapesti filmvetítésen a rendező mellett jelen lesz a film főszereplője, Ulrich Matthes is.

A bajor filmhét keretében a magyarországi premiert megelőzően mutatják be a Pityergő teve című dokumentumfilmet, valamint Benjamin Quabeck Újhullám című alkotását, mely a német nyolcvanas évek új generációjának hétköznapjait festi le kíméletlen aprólékossággal.

A korábban profi futballjátékos, Sönke Wortmann filmje a magyar közönség számára is felkavaró képsorokat tartogat, hiszen A berni csoda az 1954-es svájci világbajnoki döntő eseményeit dolgozza fel. A finálét jelentő mérkőzés felvételeiben a német profiliga ismert játékosai is közreműködtek, a berni stadiont pedig 3D-s animációkkal és rengeteg CGI-képsorral keltették életre.

Christian Wagner Gettókölykök című filmje amolyan európai változata a Michelle Pfeiffer főszereplésével készült Veszélyes kölykök-nek. A hollywoodi hatás nem véletlen, a rendező korábban olyan amerikai szuperprodukciókban vett részt, mint A rajongó vagy a Bad Boys első része.

Hendrik Hölzemann első, Szívritmuszavar című filmjét szinte egy időben vetítik le hazánkban és a torontói filmfesztiválon. A történet egy lelkileg sérült mentős és egy nyolc hónapos terhes nő egymásra találását örökíti meg, kapcsolatuk azonban egyáltalán nem mentes a zökkenőktől.

Részlet A kilencedik nap című filmből


Az Álszentek című film egy különleges alkotás: Thomas Kronthaler rendezését legjobban egy westernelemekkel átszőtt bajor filmszatíraként lehetne jellemezni, melyben a gambiai menekült és a vándor faragómester mellett egy bogaras vénasszony is főszerephez jut.

A Távoli fények a kelet és nyugat között még ma is fennálló feszültségeket tárja a néző elé: a film szereplői az Odera melletti Frankfurtban, illetve a túlparti lengyel Slubicében keresik a szerencséjüket.

A filmfesztiválon két családi film is látható lesz: A Szombóc veszélyben a kívánságpöttyökről, míg a Vadócok egy vagány ifjúsági focicsapatról szól.

A filmhetet nyilvános szakmai rendezvények egészítik ki, a vetítések után a közönség pedig találkozhat a filmek alkotóival, rendezőkkel, színészekkel, producerekkel.

Bajor filmhét - szeptember 30. és október 6. között, Uránia Nemzeti Filmszínház, Örökmozgó