Vágólapra másolva!
A tangó a szenvedély, a déli temperamentum jelképe. Szerdán azonban a finn tangókirály, Eino Grön érkezik az A38-ra, hogy négytagú zenekarával tárja elénk a finn tangó rejtelmeit. Merthogy ilyen is van, az ezer tó és a szinte háromnegyed éves, kemény tél hazájában.
Vágólapra másolva!

Finnországban a második világháború óta óriási kultusza van a tangónak. Északi rokonaink az eredeti, dél-amerikai szenvedélyt és az ennek megfelelő pattogós ritmust északi dallamokkal és lágyabb ritmusokkal vegyítették, a hangnemet mollra váltották - a szövegek pedig miről is szólhatnának másról, mint a szerelemről, de leginkább annak hiányáról.

Igazából persze szólhatnak másról, mert például az őshazában, Argentínában inkább társadalmi problémákkal foglalkoznak.

A finnek először 1985-ben választottak Tangókirályt és Tangókirálynőt egy tóparti tangófesztiválon (ahol ezen és a folyamatos táncon kívül van még tangóéneklő-, szövegíró-, dalszerzőverseny is). Azóta minden évben kiemelnek maguk közül kettőt, akik azonban mégse lehetnek akkora sztárok, mint a nagy Eino Grön.

A ma már idős táncos még az ötvenes években kezdte pályáját, az első finn király, Olavi Virta 1938-as feltűnése után mintegy másfél évtizeddel. Kirobbanó sikerrel indult, egy csapásra minden finnek legtáncosabbika lett.

Igaz, a tangó akkoriban kezdett a csúcsra kerülni Finnországban: a beatnek ezen a vidéken a tangó lett "versenytársa". Eino Grön, buzgó, statisztikushajlamú rajongóinak számításai alapján több koncertet adott már, mint Mick Jagger, Madonna és Paul McCartney összesen - negyedszázadon át hetente hatszor lépett a színpadra.

Ma ennél jóval kisebb tempót diktál magának, de még mostanság is minden évnek a felét így húzza le, majd miután besokall, visszavonul floridai nyaralójába. Pályafutása során több mint hatszáz dalt rögzített, a lemezeit szinte meg se lehet számolni, következésképp nagyjából olyan Finnországban, mint a szörnyű Karel Gott Csehországban, akire egyébként feltűnően hasonlít is. (Magyar megfelelője, aki ilyen stabilan az ország egyik, ha nem "a" legnépszerűbb, legismertebb sztárja, nem nagyon jut eszünkbe.) Legalábbis a fizimiskája, mert művészete egészen más magasságokban szárnyal, mint a cseh táncdalbajnoké.

Az A38-ra a Finnagora segítségével jön szeptember nyolcadikán, este kilenckor. Belépő: 1000 Ft.

Kezdd el ingyen!

A tangót s azon belül a finn tangót is elkezdhetjük megtanulni a Classic Tánciskola (Budapest, V. kerület, Sörház utca 3.; 235-0418 és 06-30-648-4641) ingyenes bemutatóhetén, hétfő és szombat (szeptember hatodika és tizenegyedike) között.