A hétvége nemcsak hosszú, de sportos is lesz

Vágólapra másolva!
A nyári fesztiválsorozat egyik állandó programpontja, az ingyenes Sport Sziget idén június 11. és 13. között egy hosszú hétvégén várja azokat, akiket a mozgás - szinte mindegy, hogy milyen irányú vagy formájú - hoz lázba. Az évről évre bővülő sportprogramok mellett idén minden bizonnyal az amerikai labdabűvész-csapat, a Harlem Wizards fellépése és folyamatos jelenléte lesz a legnagyobb szenzáció.
Vágólapra másolva!

Az idei amúgy is a nagy sportesemények éve, ennek megfelelően a Sport Szigeten is figyelemmel lehet majd követni a portugáliai Európa-bajnokság mérkőzéseit, illetve lesz ráhangolódás az athéni olimpiai játékokra is. Idén a szervezők egy külön sátorral, valamint egy 30 négyzetméteres kivetítővel kedveskednek azoknak, akik inkább nézni, mint űzni szeretik a sportokat.

A Sport Sziget sokak számára egy olyan alkalmat jelent, amikor végre az extrémsportok is megfelelő nyilvánosságot kapnak, ez idén sem lesz másként. A triál, dirt jump és bringapark mellett tavaly mutatkozott be a görkoris és gördeszkás hadosztály, idén csatlakoznak hozzájuk a bmx-esek is, akik egy flatland pályán mutathatják be, hogy mit is tudnak két keréken. A Sport Szigeten snowboardozni is lehet majd, a megszokott nyári vízbe ugrálás helyett azonban idén végre igazi hó is lesz. A Népstadionkertben a krossz riderek is felvonulnak, a tavalyi freestyle-versenyt idén egy kétnapos supercross-verseny váltja.

Persze manapság már nem lehet extrém napokat rendezni bungee jumping nélkül, ennek megfelelően merészségtől és kitartástól függően száz, illetve hetven méter magasból lehet majd a mélybe ugrani.

Azoknak, akik kevésbé kedvelik, ha dolgozik bennük az adrenalin-pumpa, lesznek aerobik- és fitnesznapok, a két külföldi sztároktató mellé Béres Alexandrát, mindannyiunk fitnesz-anyuját ígérik a szervezők.

Lazulni nem csak a mérkőzéseket közvetítő sátorban lehet majd, a tengerparti nyaralások hangulatát idéző strandhelyszínen strandröplabdára, illetve éjszakai focizásra trenírozhatják magukat azok, akik kizárólag mezítláb szeretik taposni a homokot.

A labdasportokon belül minden bizonnyal a Harlem Wizards kapja majd a legnagyobb figyelmet, a legendás, 1962-ben alakult kosárlabdacsapatból kilenc játékos látogat a Sport Szigetre, ők a hosszú hétvége teljes időtartama alatt szórakoztatják a közönséget.

Az Olimpiai Csarnok a harcművészetek számára szolgál majd otthonul, itt közel 50 harcművészeti stílus képviselteti majd magát, a legnagyobb érdeklődésre azonban valószínűleg a nemzetközi vendégeket is felvonultató K1 Gála, valamint a thai boksz magyar bajnokság tarthat számot.

A technikai sportok az Autó-motorsport parkban és az Off-road parkban kapnak helyet, a streetfighter bemutatók mellett lesz big-foot-felvonulás, gokart pálya, terepjáróshow, roncsderbi, sőt még a kaszkadőrök is megmutatják, hogy mi az, amit otthon sose próbáljunk ki.

Idén újdonság lesz a 7-es rögbi, amely a hagyományos rögbi látványosabb változata. A szervezők ígérete szerint a sportág olyan nagyhatalmai is delegálják majd nemzeti válogatottjukat, mint Skócia vagy Franciaország, a pálya körül tehát garantált lesz a magas sör- és egyéb alkoholfogyasztás - a skótok részéről legalábbis biztosan.

A Sport Szigetről eddig hiányzó sportágak - kézilabda, torna, birkózás, vívás, sakk - idén debütálnak majd.

A Sport Sziget persze nem csak a sportokról szól, a korábbi évek hagyományának megfelelően koncertek is lesznek a Szoborparkban felállított nagyszínpadon, illetve az extrém zónák színhelyein. A fő attrakciónak a szervezők az amerikai Slipknot fellépését szánták, de lesz Anima-, Kispál-, Sziámi-, Heaven Street Seven-, Belga- és Tankcsapda-koncert is, valamint most már az is tényként állítható, hogy Sziget-rendezvény - ez alól talán csak a Gyerek Sziget kivétel - elképzelhetetlen Boban Markovic fellépése nélkül. Esténként az elektronikus műfajok képviselői is előbújnak az árnyékból, kora esténként chill out, koktélbár és nyugágyak várják a megfáradt közönséget, ahonnan rövid erőgyűjtés után a partysátorba lehet majd átfáradni.